|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 420 találat | lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bernády György 2017. február 6.Fotóművészet és iskolaügyA 19. század kezdetére kalauzolt el a Kemény Zsigmond Társaság keddi ülésének két előadója. Csíky Boldizsár meghívottja, Bálint Zsigmond fotóművész a fényképészet fejlődésének történetét áttekintve jutott el a mába, dr. Tamási Zsolt József tanár, egyháztörténész a felekezeti iskolákkal párhuzamosan megalakuló községi, állami iskolák történetét tekintette át. Bálint Zsigmond fotóművész, akinek az erdélyi népi élet alapos dokumentációját köszönhetjük, elmondta, hogy a Gyimesekből összegyűlt anyagból egy újabb albumot szeretne kiadni. Az előadó 110 éves fényképekkel szemléltette, hogy az 1900-as évek kezdetén, amikor a polgárosodó társadalom képviselőiben felmerült az igény, hogy portréjukat megörökíttessék, mennyire szép, hatásos portrékat készítettek Marosvásárhely neves fényképészei, Csonka Géza vagy a Janovits testvérek. A fokozatosan fejlődő fotográfia történetében a nagy robbanást a digitális fényképezőgép feltalálása jelentette. Ezzel a technikával készülnek ma már Bálint Zsigmond emlékezetes felvételei is, a hivatásként felvállalt szociofotográfia terén, az erdélyi falvak lakóit, szokásvilágát, épített örökségét és természeti szépségeit megörökítve. Bár mindenik területen otthon van, ahogy a két bemutatott kép is igazolta, szívéhez, lelkéhez a legközelebb az emberek megörökítése áll, ahogy megélik a mindennapokat, dolgoznak, pihennek, ünnepelnek vagy unokáik buksiján elpihen a tekintetük. A képek krónikása évtizedek óta járja a falvakat, hogy a hajdan virágzó, mára már eltűnőben levő világ emlékeit megörökítse. Jellegzetes portréiból valóságos életutak olvashatók ki, feltárul énjük, egyéniségük, és szinte halljuk, ahogy megnyílnak az őszinte beszélgetésre is kapható fotóművész előtt. A találkozásra, beszélgetésre nyújtanak lehetőséget az alkotótáborok, amelyek helyszínén már ismerik, és szívesen látják portájukon a helybéliek. Ezt szemléltette a két kiállított kép is, az erdőcsinádi idős házaspárról és a pürkereci dédapáról és dédunokájáról. A fotográfia területéről az oktatás világába kalauzolta a hallgatóságot dr. Tamási Zsolt József tanár, kutató, egyháztörténész, aki Csíky Boldizsár kérdésére elmondta, hogy a sok terület közül, amivel foglalkozik, legszívesebben általános iskolai gyermekeket tanít. Előadásában az 1900-as kezdetétől indult, s ezúttal az úgynevezett községi, állami népiskolák megszervezésének és elterjedésének kezdetéről beszélt. A témával korábbi iskolája, a 7-es Számú Általános Iskola megalapításának századik évfordulója kapcsán kezdett foglalkozni, s a kutatómunka során sok érdekes adatra bukkant. A modern polgári közoktatási rendszert Magyarországon az 1868. évi 38. törvénycikk alapozta meg, amely a felekezeti oktatást tiszteletben tartva megteremtette a lehetőséget a felekezet nélküli állami népiskolák megszervezésére. Az eredmény látványos volt, hiszen 1870–1910 között háromezerrel nőtt a községi elemi iskolák száma, az egy tanítóra jutó tanköteles gyermekeké pedig 91-ről 74-re csökkent. A kormány tervet dolgozott ki népiskolák építésére, számuk a századforduló környékén gyarapodott a leglátványosabban. Ekkor épül ki a marosvásárhelyi állami iskolák hálózata is, amelynek programját Hartly János tanító, iskolaigazgató készítette elő. Az érvelés szerint a marosvásárhelyi községi iskolák egészségtelen, sötét, penészes bérelt helyiségekben működtek, amelyeket pedagógiai és közegészségügyi szempontból is régen be kellett volna zárni. Hartly János 1897-ben a dicsőszentmártoni állami elemi és polgári iskola mintájára terjeszti be a Régi Baromvásár utcai iskola (ma a szemészeti klinikával szemben levő 16-os óvoda) épületének tervrajzát a polgármesteri hivatalhoz. Az épületben az esti órákban kereskedő- és iparostanoncok oktatását tervezi. Abban az évben a 17.000 lakosú Marosvásárhely 3.228 tanköteles korú diákjából 661 nem járt iskolába, ennek ellenére az iskolaépítési program nem valósult meg. A Régi Baromvásár utcai épület 1902-ben, dr. Bernády György polgármestersége idején készül el. Ebben az időszakban egy községi elemi leány-, két elemi és egy polgári fiúiskolája van a városnak. A fenntartási nehézségek miatt az úgynevezett községi iskolák működtetését 1904-ben a várostól átveszi az állam, érintetlenül hagyva a felekezeti népiskolákat. A városi közgyűlés döntése értelmében a következő években építendő iskolák is állami tulajdonba és használatba kerülnek. Bernády György nagyszabású építkezési tervei segítségével kerül sor a Jókai Mór (Eminescu) utcai elemi fiúiskola (ma katonai levéltár), a Szent György téri leányiskola (ma a Petru Maior Egyetem használja) és a Sándor János (Dózsa György) utcai állami elemi leányiskola építésére, így 1906-ra minden városrésznek, körzetnek fiú- és lányiskolája is van. Ezeknek a tannyelve a magyar, mivel a város etnikai összetétele nem tette szükségessé a nemzetiségi oktatást. Bár állami iskolákként működtek, a tantárgyak között az első helyen a hit és erkölcstan állt. Nagy hangsúlyt fektettek a folyékony olvasásra, a tartalom tárgyalására, a nyelvtanra, a helyesírásra, a szépírásra és a női kézimunkára is, ahogy az iskolák felszereléséről is gondoskodott az állam. A továbbiakban az előadó a két impériumváltást követő átalakulásokat vette számba, amelyek során alapvetően megváltozott a nemzeti kisebbséggé váló magyarság oktatásügyi helyzete. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2017. február 22.Maros megyében egy magyar osztállyal több indul jövőtőlMaros megyében egy osztállyal több kilencedik indul a 2017-2018-as tanévben – mondta a Maszolnak Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes érdeklődésünkre elmondta, idén nincs akkora létszámcsökkenés, mint például a tavaly, alig hatvan gyermekkel van kevesebb. A román tagozatokon mintegy négyszázzal csökkent a diákok száma, ami azzal jár, hogy ősztől tizenhárommal kevesebb 9. osztály indul. „A statisztikák alapján állandóságot látok, azt, hogy van és lesz elég gyerek a megye iskoláiban. Az eloszlással lesznek gondok inkább, hiszen kiéleződni látszik a helyzet az olyan vidéki városokban, mint Szászrégen, Dicsőszentmárton vagy Ludas, ahol valami okból kifolyólag kevesebb a gyerek” – mondta Illés Ildikó. Melyek a menő iskolák? Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, vagy a Bernády György Általános Iskola a legkeresettebb, ahogy a művészeti líceum vagy a református gimnázium is nagy népszerűségnek örvend. De ez nem jelenti azt, hogy minden gyereknek a Bolyai vagy a református gimnázium lehet a legmegfelelőbb – tette hozzá a főtanfelügyelő-helyettes, hiszen vannak olyan gyerekek, akik egy kevésbé népszerű iskolában egy megfelelő pedagógus mellett jobban ki tudnak teljesedni. Ahogy az sem lenne jó, ha minden magyar szülő a Bolyaiba járatná a gyerekét, mert akkor a kisebb, a lakónegyedekben működő iskolák magyar osztályait esetleg a megszűnés lehetősége fenyegetné – mondta. Míg évekkel-évtizedekkel ezelőtt egy divathullám folytán sok magyar szülő román osztályba íratta gyerekét, ez ma már nem jellemző – mondta Illés Ildikó. „Elszigetelt esetek vannak, de kevés” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy tavaly Dicsőszentmártonban egy magyar osztályt nem sikerült elindítani a szakiskolában gyerekhiány miatt, de inkább azért, mert nem volt érdeklődés az illető szakma iránt. „Igyekezünk úgy összeállítani a beiskolázási tervet, hogy minden gyerek anyanyelvén tanulhasson” – nyomatékosította a főtanfelügyelő-helyettes. Antal Erika maszol.ro 2017. március 17.Száz magyar előkészítő osztály MarosszékenCsütörtökön zárult az előkészítő osztályokba való beiratkozások első szakasza, és már elkezdődött az összesítés meg a helyleosztás. Március 24–30. között tartják az előkészítő osztályokba való iratkozás második szakaszát. Fotó: Pál Árpád. Az előkészítőbe való beiratkozás során elsőbbséget élveznek az adott körzethez tartozó gyerekek, ezt követően a fennmaradó helyekre az iskolák felvehetnek más diákokat is – magyarázta lapunknak Fejes Réka, a Maros megyei magyar kisiskolás osztályokért felelős szaktanfelügyelő. Azt is megtudtuk, Maros megyében száz magyar előkészítő osztály indulhat ősztől. Az iratkozás második szakaszát március 24–30. között tartják, amikor az első szakaszból kimaradt gyermekeket is beírathatják szüleik azokba az osztályokba, ahol nem teltek be a helyek. „Maros megyében összesen száz magyar előkészítő osztály van betervezve ősztől, és valószínű, hogy el is indulnak ezek, akárcsak az elmúlt tanévben” – mondta el a magyar szaktanfelügyelő. A megye legtöbb általános iskolájában egy-egy magyar előkészítő indul szeptembertől, kivéve a Bernády György Általános Iskolát és a Liviu Rebreanu Általános Iskolát, ahol kettő indul ősztől. Az utóbbiban viszont az elmúlt tanévben hármat indítottak, tehát csökkent a magyar előkészítő osztályok száma a kövesdombi iskolában – tette hozzá Fejes Réka. A felvett gyermekek névjegyzékét és az üresen maradt helyek számát március 22–23-án teszik közzé a tanintézetekben és a tanfelügyelőség honlapján. A beiskolázott gyerekek végleges névsorát április 6-án függesztik ki. Április 7–13. között rendezik az addig megoldatlan helyzeteket. Újabb határozattervezet a beiskolázási tervről A marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok csütörtökön egy újabb határozattervezet nyújtottak be az iskolahálózattal kapcsolatban. Mint Csiki Zsolt frakcióelnök a csütörtöki rendkívüli ülést követően elmondta, az iskolahálózatra vonatkozó tervezetet, amelyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium is szerepel, az összes RMDSZ-es tanácsos aláírta. A határozattervezet összeállításakor figyelembe vették a prefektúra javaslatait, és remélik, hogy a tervezet felkerül a márciusi soros tanácsülés napirendjére, így már március 30-án szavazni tudnak róla. Hajnal Csilla Székelyhon.ro 2017. március 20.Szakaszzárás a „nulladikban”Lezárult az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza. Megyénkben száz, ebből Marosvásárhelyen 20 „nulladik” osztály indul. A százban sajnos benne vannak az összevont osztályok is, hiszen sok vidéki településen csak egy fél- vagy negyedosztálynyi gyermek kezdi az iskolát az új tanévben. Megyeközpontunkban a kövesdombi Liviu Rebreanu, a Dr. Bernády György, a Nicolae Bălcescu, a meggyesfalvi Serafim Duicu és a Romulus Guga iskolákban, valamint az említett tanintézményekhez csatolt központokban indul két-két osztály. A Bălcescu iskolában a Waldorf-osztállyal egészül ki a keret, a volt 1-esben a Rozmaring központba, a Gugában a hidegvölgyi Szivárvány Házba járó gyermekekből áll a második speciális osztály. Az érdeklődés a tanintézetek iránt az idén sem egyenletes. Míg a központi iskolákat megrohanták a szülők, és sokan azt is vállalták, hogy a választott iskola körzetébe kérjenek ideiglenes lakhelyet, a városnegyedi iskolákban a beiratkozás első szakasza után maradtak még helyek az újraelosztás időszakára is (április 24–30. között). Néhol az iskola neve, fekvése volt a vonzó, másutt a tanítónőre „utaztak” a szülők – mondhatjuk a szlengből vett kifejezéssel. Ahol az alsó tagozatos pedagógus nagy népszerűségre tett szert, ott méhkaptárrá vált az iskola. Akinek egyszer vagy többször rossz hírét keltették a diákokkal való bánásmód miatt, legyen bármennyire is képzett, igényes tanító, attól menekülnek még azok is, akiknek a szomszédságában van az iskola. Ilyen kellemetlen helyzet alakult ki az idén az egyébként jó hírű Európa Általános Iskolában, amelynek előkészítő osztályába a szakos tanfelügyelőnő tájékoztatása szerint mindössze hat gyermeket írattak be. Hasonló okok miatt nincsen jelenleg ötödik osztály a katolikus iskolában, mert annak idején még az Unireában működő tanítónőről kialakult vélemény riasztotta el a szülőket. Az idén a Dr. Bernády György iskola iránt a legnagyobb az érdeklődés, ahova 80 gyermek dossziéját adták be, de most már eldöntött tény, hogy két osztály indul 60 kisiskolással. A Református Kollégium előkészítő osztályának 28 helyére 47-en iratkoztak fel, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba 39-en, akik közül 37 családnak állítólag az iskola körzetében van a lakhelye. Ezzel szemben várják az előkészítősöket a Dacia, a Coşbuc, a 7-es számú és a Bălcescu iskolákba, valamint egy-két helyre más városnegyedi tanintézménybe is. A Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetét illetően semmi sem változott, az előkészítő osztályokba a beiratkozásra való tiltás továbbra is érvényben van, bár a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár szerint lévén „vokacionális” iskoláról szó, még szeptemberben is lehet iratkozni, ha addig végre elismerik, hogy törvényesen működik az intézmény. Sajnos a 2017–18-as tanévre vonatkozó keretszámokról március 16-án elfogadott kormányhatározatban a miniszteri és kormányfői ígéretek ellenére sem szerepel a katolikus iskola, azzal a megjegyzéssel, hogy utólag is ki lehet egészíteni a keretszámokat. Bár így lenne, de ebben az egyre inkább összeesküvésnek bizonyuló szövevényben, amelyet a marosvásárhelyi magyar oktatás reményteljesen induló egysége ellen szőttek, egyre nehezebb bizakodónak lenni. Az igazunkról, a reményről mégsem mondhatunk le! BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 29.Bemutatták a hat éves kolozsvári Magyar Történeti Intézet első évkönyvétEzután rendszeresen évkönyvet jelentet meg a 2011-ben alakult kolozsvári Magyar Történeti Intézet, Erdélyi Évszázadok címmel. Az első kiadvány főként az erdélyi fürdőéletről szóló tanulmányokat tartalmaz, a következő a migráció-intergráció témakörre összepontosít majd. Az első évkönyv szerdai bemutatóján dr. Ovidiu Ghitta, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia karának dékánja gratulált a kezdeményezőknek, kiemelte, hogy fontos lépés ez a fiatal, mindössze hat éves intézet életében és üdvözölte, hogy a kiadványban elismert történészek és pályakezdők közös fórumon publikálhatnak. A kötetet Romsics Ignác akadémikus ismertette. Elmondta, hogy az évkönyv súlypontját képező témáról, a fürdőéletről 2014-ben konferenciát is szervezett az intézet. A kötetben az erdélyi történészek mellett két magyarországi kutató tanulmánya is olvasható. Kósa László akadémikus, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének oktatója, a fürdőélet szakavatott kutatója nyitja meg az évkönyv tematikus részét szövegével, amely a 18. század végétől az államszocializmus időszakáig tekinti át az Osztrák-Magyar Monarchia fürdőéletét. Várkonyi Gábor pedig a kora újkori Magyarország testkultúrájáról ír: a 16-17. századi arisztokrácia életéhez hozzátartozott a fürdés, bár nem kiépített medencékben, hanem gödrökben történt, legfeljebb pokrócot terítettek az aljára, hogy ne kelljen sárban tapicskolniuk. Burkhardt Britta a mai Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megye területén feltárt római kori katonai fürdőkről ír, Fehér Andrea a 18. századi erdélyi emlékiratokból kirajzolódó fürdőkultúrát ismerteti, mint írja „A fürdők üdítő hatással voltak az amúgy melankóliára és hipochondriára hajlamos erdélyi nemesség hangulatára, ugyanis tökéletes alkalmat biztosítottak a társas elmélkedésre.” Ferencz-Mátéfi Kriszta Tusnádfürdő történetére összpontosít, Imecs-Magdó Eszter az állami beruházással a 20. század elején kiépült szecessziós Vízaknáról ír, Zepeczáner Jenő pedig a székelyföldi dualizmus kori fürdők gazdaságos működtetését vizsgálja. Az évkönyvben több rovat szerepel, a Műhelyben fiatal doktoranduszok mutatkoznak be, ebben a számban Fodor János a marosvásárhelyi „városépítő” polgármester, Bernády György kultuszáról ír, Markaly Aranka pedig a 16-17. századi csíkszéki nemességről. Az Arcél című rovat két jelentős 20. századi történészre emlékezik, Szabó Csaba az erdélyi magyar ókortudomány máig egyetlen nemzetközileg is elismert művelőjéről, Bodor Andrásról, Lupescu Makó Mária pedig Jakó Zsigmond kolozsvári történész professzorról írt pályaképet. 30 évvel ezelőtt, amikor egyetlen magyar diákja volt a kolozsvári történelem szaknak, senki sem mert volna Magyar Történeti Intézetről álmodni, kezdte köszöntő beszédét Rüsz-Fogarasi Enikő, a BBTE Történelem és Filozófia karának dékánhelyettese, az évkönyv főszerkesztője. Elárulta, hogy az első, művelődéstörténeti számmal az intézet keretében működő kulturális turizmus szakra szerették volna felhívni a figyelmet, a következő, migráció és integráció témájú kötet pedig a magyar nyelvű nemzetközi kapcsolatok képzésre hívná fel a figyelmet. Ugyanígy szeretnének évkönyvet szentelni a kevésbé jól működő könyvtár szaknak is, mondta a dékánhelyettes, majd hozzátette, hogy reméli, hogy ennek a képzésnek nem csak múltja, hanem jövője is lesz. maszol.ro 2017. április 1.Iskolanapok Bernády emlékéreA kötődést erősíteni Első alkalommal szervez névadója emlékére háromnapos rendezvénysorozatot a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola. A városépítő polgármester születésnapján, április 10-én kezdődő és 12-én záruló eseményről Kupán Edit, a tanintézet igazgatója tájékoztatott. A Bernády-napok programsorozatába mind a magyar, mind a román tagozatot bevonták a szervezők. A hivatalos megnyitóra április 10-én, hétfőn déli 12 órakor kerül sor az iskola udvarán. Azért nem a korábbi órákban, hogy az országos tudásfelmérőt író másodikosok is részt vehessenek az ünnepségen. A megnyitó után az alsó tagozatokon a tanítók vetítéssel gazdagított bemutatókat tartanak diákjaiknak Bernády Györgyről, illetve az iskola történetéről. A felső tagozatosok vetélkedővel egybekötött városnéző sétára indulnak. Kedden a 0–4. osztályokban rajzverseny zajlik Az én iskolám címmel. A kisdiákok alkotásait déli 12 órakor értékelik ki és díjazzák, majd a legjobb munkákat ki is állítják. Az 5–8.-osok számára kedden az Arany János-emlékév jegyében költészet napi foglalkozásokat tartanak, ekkor egyebek mellett versolvasásra kerül sor. Szerdán az alsó tagozatosok meglátogatják a városközpont nevezetesebb épületeit, a Kultúrpalotát, a Cifra Palotaként ismert Közigazgatási Palotát, a Bernády-szobrot. Egyes osztályok a Bernády nevéhez kötődő épületekről plakátot is készítenek. A felső tagozatos magyar diákok szerdán csapatjátékokon vesznek részt az iskola udvarán, a román diákok pedig általános műveltségi versenyen mérik össze Bernády Györggyel kapcsolatos ismereteiket. Bernády-emléksarok – Hogyan született a Bernády-napok megszervezésének ötlete? – kérdeztük az intézményvezetőt. – Az iskolanapok minden tanintézet életében kiemelt fontosságúak, olyankor ugyanis a napi rutinból kilépve gazdagodhatnak új élményekkel, tapasztalatokkal a diákok. A Bernády-napok elsődleges célja az, hogy minden korosztály ismerje meg iskolája névadóját, illetve azt a kort, amelyben élt. Ez a diákok iskolához, illetve a városhoz való kötődését, az összetartozás érzését erősíti. – Hogyan bővülhetne a következő években a Bernády-napok programsorozata? – A mostani megnyitón majd népdalok is elhangzanak, az elkövetkezőkben azonban szeretnénk még több teret adni a hagyományőrző tevékenységeknek az iskolanapokon. Úgy gondolom, hogy a továbbiakban az Iskola másként héten lenne a legideálisabb megszervezni ezt a rendezvénysorozatot, akkor ugyanis a tanórák nem jelentenének időkorlátot a programok lebonyolításában. – Milyen további tervei vannak a Bernády-kultusz ápolását illetően? – Együttműködési szerződést kötöttünk a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvánnyal. Egy Bernády-emléksarkot szeretnénk kialakítani valahol az iskolában, talán éppen a főbejáratnál, és az alapítvány illetékesei megígérték, hogy segítenek ebben. Úgy tervezem, hogy az új tanévre elkészül az emléksarok. NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 16.Kiszállni vagy belülről keresni a megoldást?Merre tarthat a MOGYE? Újra elmaradt a nagykövetekkel szervezett találkozás Miután úgy tűnt, hogy a legfelsőbb politikai és egyetemi körökben is feladták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karát alkotó főintézmények létrehozásáért folytatott küzdelmet, Ádám Valerián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) vezetője 200 napon át tüntetett Marosvásárhelyen és Bukarestben a tanügyminisztérium, majd több ország nagykövetsége előtt. Ennek eredményeként kétszer kapott ígéretet arra, hogy a nagykövetek meghallgatják a MOGYE vezetőinek szempontjait, és felterjesztik az államelnöknek és az illetékes fórumoknak. Azonban a múlt hétre kitűzött legutóbbi megbeszélést is le kellett mondani, mert az egyetem vezetői a már többször kifejtett szempontok miatt nem tekintik partnernek, nem óhajtanak együttműködni Ádám Valeriánnal. Ezért a tervezettnél szűkebb körben zajlott le május 10-én a IV. tanácskozás, amelyet az RMOGYKE a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről szervezett. Bár két magyarországi felsőfokú intézmény, a budapesti Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem általános orvostudomány karai egy-egy dékánhelyettessel képviseltették magukat, helyi szinten az ígéretek ellenére kevés aktív egyetemi oktató tett eleget a felhívásnak. Rajtuk kívül az RMOGYKE-ben részt vevő nyugalmazott professzorok, orvosok, a diákszövetség képviselője, a tüntetésben részt vevő személyek, lelkész, a tanácskozást támogató vállalkozó volt jelen a megbeszélésen. Egyesülni készül a MOGYE a Petru Maior egyetemmel Nagyvonalakban két vélemény körvonalazódott. Többen kifejezték felháborodásukat amiatt, hogy az elmúlt napokban a MOGYE román többségű szenátusa zöld utat adott a tárgyalások megkezdésére a Petru Maior Egyetem vezetőségével a két felsőfokú intézmény egyesítéséről. Ennek kapcsán merült fel a kétség, hogy a kizárólag román tannyelvű Petru Maior Egyetemmel való egyesülés nyomán immár a legcsekélyebb esély sem marad arra, hogy a magyar tagozat önállósága valósággá váljék. Kérdéses, hogy az új szerkezetben megmarad-e a multikulturalitásra utaló jelző. Ettől azonban, bár sok hallgatót nyert volna, a Petru Maior Egyetem vezetősége az elmúlt évek során következetesen elzárkózott, ezért nehéz elhinni, hogy az egyesülés után bevállalja. A negatív feltételezések ellenére a multikulturalitás megőrzésére kellene törekedni akkor is, ha megvalósul az egyesülés, hiszen a Petru Maior Egyetem elődje is magyar, illetve kétnyelvű felsőfokú intézmény volt. A süllyedő hajóból ki kell szállni! Idejét múlta az egyetem ügyét feszegetni, hiszen a feudális módon kormányzó vezetőség a csőd felé viszi az intézményt, amelyet a szomszédos megyeközpontokban alakult új egyetemek sorra leköröznek, és a MOGYE egyre lennebb csúszik az egyetemek közötti ranglistán, ezért a süllyedő hajóról le kellene szállni. A román többségű szenátus minden magyar kezdeményezést elvet, a magyar oktatók egy része állítólag „eladta a lelkét”, és az új állásokra nem azokat a tehetséges fiatal jelentkezőket veszik fel, akiket a magyar tanárok támogatnak, hanem magyar csengésű névvel vizsgázó, a magyar nyelvet valamennyire ismerő román jelölteknek van előnyük. A politikum pedig már nem akar vagy nem tud segíteni. Ezért a felszólalók közül többen is azt a véleményt hangoztatták, hogy a Sapientia keretében magyar állami támogatással egy új magyar tannyelvű orvosi egyetemet kellene létrehozni, hasonlóképpen egy magánkórházat is. Az is elhangzott, hogy számba kellene venni azokat az erdélyi származású oktatókat, akik hajlandóak lennének Erdélyben is tanítani, és ennek érdekében honosítanák a diplomájukat. A létezőt nem szabad feladni A beszélgetés során kialakult a másik vélemény is, miszerint ami megvan, azt nem szabad feladni abban az épületben, ami Bernády György polgármestersége idején épült. Kérdés ugyanis, hogy a magyar állam hajlandó lesz-e, tudja-e vállalni az új egyetem és kórház alapításához szükséges nagyon magas költségeket, miközben a határ közelében levő magyarországi egyetemek Aradról, Szatmárról is verbuválnak már hallgatókat. Ahhoz, hogy egy újonnan létesített egyetemet elfogadjanak, legkevesebb kilenc évre van szükség. Az első évfolyam után ugyanis még háromnak kell végeznie, amíg akkreditálhatják az új intézményt, ami a hallgatók számára kilenc év bizonytalanságot jelentene. Ezenkívül tudni kell, hogy a magyar oktatók létszáma az elmúlt 11 év alatt nem nőtt, és gond van az utánpótlással is. Azok közül, akik bekerültek gyakornoknak vagy tanársegédnek, néhányan a jobb megélhetés reményében klinikai állást vállaltak, vagy külföldre távoztak. Azt is figyelembe kell venni, hogy a kétharmados többségű szenátus mindent meg tud szavazni a magyar kisebbség ellenében. Sajnos a törvényeket, amelyekre hivatkozunk, az igazságszolgáltatás szervei úgy értelmezik, hogy a többségnek kedvezzenek, ezért a magyar fél eddig minden pert elveszített, és a bíróságok a román vezetőségnek adtak igazat. Színvonalas diákélet Másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy évente több mint száz magyar hallgató, a végzős erdélyi diákok közül a legjobbak, sikeresen felvételiznek az egyetemre, ahol még magyarul hallgatják az előadásokat. Ha sokat szidjuk, ha lemondunk az egyetemről, őket riaszthatjuk el attól, hogy Marosvásárhelyen tanuljanak, ahol rendkívül jól szervezett, színvonalas diákélet zajlik. Bár a gyakorlati órákat román nyelven tartják, és közismert, hogy a gyakorlati oktatást vezető román káderek nem bánnak kesztyűs kézzel a magyar diákokkal, a diákszövetségi élet szervezettsége miatt végzéskor mégis úgy érzik, hogy jó volt a MOGYE-n hallgatónak lenni. A magyar egyetemek pedig azzal segíthetnének a leginkább, ha a magyar oktatókat és az egyetemi pályára készülő hallgatókat bevonnák a tudományos kutatásba, hogy előrehaladásuk ne ütközzön akadályokba. Nagy reményeket fűztek ezen a téren ahhoz a dicséretes kezdeményezéshez a Semmelweis Egyetem részéről, hogy a MOGYE néhány oktatójának kutatási ösztöndíjat ítéltek meg. Közben eltelt egy év, de az ígéret anyagi vonzata nem valósult meg, az előrelépés feltételei pedig jövőtől annyira megszigorodnak, hogy évekre lehetetlenné válik az előlépésük. A korábbi nagyvonalú, segítőkész professzorokat, akik számára fontos volt az erdélyi magyar egyetem támogatása, egy olyan új nemzedék követi, akik komoly egyetemi központokban vettek részt képzésben, kapcsolódtak be a kutatásba, és nekik már egészen más a hozzáállásuk – hangzott el többek között. A válasz értelmében Magyarországon sem fényes a helyzet, harc folyik az egyetemeken, amelyeknek a megbecsülése devalválódott, és egyre inkább az önfenntartást, a pénzalapok megteremtését várják el tőlük. Ennek ellenére megígérték a segítséget a tudományos munka, a kutatás és az oktatás terén mindkét intézmény részéről. Nem kell pesszimistán nézni a jövőt Ki kell használni minden lehetőséget, amit a törvény egyértelműen lehetővé tesz, a magyar főtanszékek megalapítását is, akár azzal a feltétellel, hogy a gyakorlat nyelve kezdetben román legyen, amíg nem sikerül magyar oktatókkal minden állást betölteni. Nem azt kell nézni, hogy mit nem tettek meg, hanem egy pontos platformot kell kidolgozni a lehetséges tennivalókról, amelyek ismeretében a magyarországi partnerek is segíteni tudnak abban, hogy a marosvásárhelyi magyar nyelvű képzés színvonalát emeljék. Csak akkor lehet jó stratégiát kidolgozni, ha egyetértés van az egyetem ügyében érdekelt személyek között. Nemzetközi összefogással el lehetne érni a román oktatási törvény diszkrimináció nélküli alkalmazásának az előmozdítását is – érvelt a tanácskozás szervezője. „Azért gyűltünk össze, hogy a jövőbe nézzünk, és ne a jelen szennyét tárgyaljuk”, hangzott el a válasz a személyeskedő bevezető mondatokra. „Az értelem nem ismer lezárt helyzeteket”, így hát arra kellene törekedni, hogy megtartsuk, ami a miénk. Ha ezenkívül mindenki havi egy lejjel támogatná a magyar egyetem ügyét, akkor egyik vagy másik formában nem maradna el az elképzelt folytatás sem – érvelt az eseményt támogató vállalkozó. BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely) 2017. június 3.Marosvásárhelyi felebarátainkértMiközben a világ magyarsága Csíksomlyóra, a zarándoklat méltóságára figyel, érdemes újra Marosvásárhelyre pillantani. Mert ami az egykori székely fővárosban történik, több, mint ünneprontás. Mert a marosvásárhelyi római katolikus iskola ellehetetlenítési, felszámolási kísérlete, illetve a magyar és kétnyelvű utcanévtáblák ellen indított újabb hadjárat nem csupán annyit tart, mint egy pünkösdi királyság, hanem az egy módszeres, jól kigondolt, következetesen végrehajtott nemzetiségi megalázás. Hiszen Marosvásárhelyen nem csupán az ott élőket, hanem az egész erdélyi magyarságot folyamatosan megalázzák az évszázados asszimilációs törekvések jegyében. És mindez precedensértékű, mert ma hadjáratot indítanak egy felekezeti iskola ellen Marosvásárhelyen, holnap pedig ugyanezt teszik máshol, egy másik történelmi egyházzal, egy másik kisebbségi intézménnyel. Most persze látszólag minden érintett rendezni kívánja a Római Katolikus Teológiai Líceum mesterségesen és jól irányzottan összekuszált ügyét, még a Szentszék romániai apostoli nunciusa is bekapcsolódott a tárgyalásokba – eredménytelenül –, még a felek közötti párbeszédkészség is erősödik, ám ennek ellenére mégsem körvonalazódik az az egyértelmű és tiszta akarat, amely lezárni kívánná ezt a méltánytalan helyzetet. S mintha ez az iskolaügy nem lenne elég, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak nem akadt fontosabb dolga, hirtelen elkezdte leszereltetni a magyar, illetve kétnyelvű utcanévtáblákat. Állítólag a prefektúra utasítására, de ennél fontosabb az üzenet a vásárhelyi magyarságnak: csupán megtűrt polgárai Bernády György városának. Most már nem is csak az a kérdés, min múlott, hogy a tavalyi önkormányzati választások során újra nem sikerült magyar polgármestert választani. Ennél mélyebbre kell ásni, s meg kellene tárgyilagosan vizsgálni, bő negyedszázaddal a rendszerváltás után miként juthatott ide Marosvásárhely. S ha maguk a vásárhelyiek úgy érzik, elfogadhatatlan, ami a városukban történik, önhibájukon kívül rossz a közérzetük, és többet érdemelnének, nem tévednek. Magukra maradtak, cserbenhagyták őket. És ha eddig a politikusok nem tudták vagy nem akarták életben tartani az egykori magyar várost, ma legalább azoknak az elkötelezett civil szervezeteknek kellene erőteljesen szurkolni, mi több, segítséget nyújtani, amelyeknek polgárai még hisznek abban, hogy Marosvásárhely nem veszett el végérvényesen. És ha már pünkösd és zarándoklat, ez a jó alkalom arra, hogy százak, ezrek, netán tízezrek bár gondolatban bátorítsák bajban lévő marosvásárhelyi felebarátaikat, mindazokat, akik az ottani katolikus iskoláért, a város magyarságáért próbálnak cselekedni. Mi több, szükséges lenne a templomokban, illetve Csíksomlyón megfogalmazható, határozott tiltakozás is, hiszen a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye nem csupán a város gondja, hanem az egyház és a nemzet ügye is. Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 5.Indoklást kérnek a kétnyelvű táblák leszereléséreAz RMDSZ marosvásárhelyi szervezete kedd reggel iktatja a Maros megyei prefektúrán azt a kérvényt, amelyben pontos indoklást kér a Dózsa György utcai kétnyelvű táblák leszerelésére. Vass Levente, a szervezet elnöke arról értesített, hogy miután a múlt héten magyarázatot kért a polgármestertől, illetve a prefektustól, péntek este átiratot kapott a prefektúráról, amelyben egy korábbi átiratra és egy 2001-es törvénycikkelyre hivatkozva utasították a városházát, hogy három napon belül szereljék le a táblákat. Vass Levente elmondta, kérvényt fogalmaztak, amelyet kedd reggel nyújtanak be a kormányhivatalhoz, hogy megtudják, mit tartalmaz a prefektus által megjelölt iratszám. Amennyiben nem értenek egyet vele, megfellebbezik, ám ha szükséges, akkor egy új önkormányzati határozatot készítenek elő és nyújtanak be a polgármesteri hivatalhoz. Múlt szerdán a Dózsa György utcában, a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola falán levő utcanévtáblák közül eltávolították a magyar – Dózsa György – megnevezéseket, csak a román – Strada Gheorghe Doja – elnevezést hagyták meg. A valós kétnyelvű utcanévtáblákat, amelyeken a magyar személyiségek neveit is magyar nyelven tüntették fel, még 2014-ben helyezték ki a Dózsa György utcába, valamint a Mátyás király térre és a Liszt Ferenc utcába. Antal Erika Székelyhon.ro 2017. június 6.Marosvásárhelyi „módra”: egyre szövevényesebb az utcanévtáblaügyJogi eljárást kezdeményezett a Cemo annak nyomán, hogy Marosvásárhely egyik utcájában folyamatban van a magyar utcanévtáblák leszerelése. Az intézkedést kezdeményező prefektúra törvényekre, bírósági ítéletre hivatkozik. Jogi és hatósági eljárást kezdeményezett a többnyelvűségért harcoló Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) a Maros megyei prefektúra ellen, amelynek utasítására a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal alkalmazottai a napokban nekiláttak leszerelni a magyar utcanévtáblákat a Dózsa György utcában. A Cemo közleménye szerint az ügyben indított perben várhatóan szeptemberben lesz az első tárgyalás a közigazgatási bíróságon. Ezzel párhuzamosan egyébként folyamatban van a civil szervezet által ugyancsak a vásárhelyi kétnyelvű táblák ügyében, még három évvel ezelőtt indított eljárás lezárása: a legfelsőbb bíróság előreláthatóan novemberben hoz ítéletet. Az RMDSZ helyi szervezet eközben kedden írásban megfogalmazott kérdésekkel fordult a prefektúrához, illetve Lucian Goga kormánymegbízotthoz, akitől azt szeretnék megtudni, hogy miért és mire hivatkozva utasított a táblák leszerelésére. Vass Levente, a szövetség vásárhelyi szervezetének elnöke úgy nyilatkozott: amennyiben az RMDSZ kifogásolja majd a prefektúra válaszát, fellebbeznek, ha pedig szükséges, egy új tanácshatározatot készítenek elő, és nyújtanak be az önkormányzathoz. Vass Levente egyébként már azt követően magyarázatot próbált kérni Dorin Florea polgármestertől és Lucian Goga prefektustól, hogy múlt szerdán elkezdték leszerelni a magyar táblákat, de az elöljáróval nem sikerült beszélnie, a kormánymegbízott pedig semmitmondó átiratot küldött. Lapcsaládunknak nyilatkozva Vass Levente elgondolkodtatónak tartotta, hogy a prefektus szeme csak a Dózsa György néven akadt meg, Goga ugyanis nem kérte a többi kétnyelvű tábla eltávolítását. A Vass Levente által az MTI-nek eljuttatott, május 29-én keltezett prefektusi átirat másolata szerint a Maros megyei kormányhivatal a közigazgatási törvényre és a törvény végrehajtását részletező kormányhatározatra hivatkozva kéri a polgármesteri hivataltól, hogy három napon belül távolítsa el a Dózsa György út magyar utcanévtábláit. Sorin Savu, a prefektus kabinetfőnöke kedden az MTI-nek elmondta: Goga tulajdonképpen egy bírósági ítélet végrehajtását kérte a polgármesteri hivataltól. Kifejtette: a prefektus keresete nyomán a bíróság érvénytelenítette azt az évekkel ezelőtt hozott önkormányzati határozatot, amely alapján a kétnyelvű táblákat kihelyezték a Dózsa György úton. A kabinetfőnök szerint az önkormányzatnak lehetősége lett volna újabb határozatban rendezni immár törvényesen az utcanévtáblák kérdését, de ezt nem tette meg, ezért szólította fel a kormány képviselője a táblák eltávolítására. Florian Moldovan, a városháza közterületekért felelős igazgatója lapcsaládunknak arról számolt be: a pünkösdre való tekintettel megszakították a táblaleszerelési akciót, azonban kénytelen folytatni a műveletet, a napokban el kell távolítaniuk az utcából az összes Dózsa György-feliratot. Ennek okára Moldovan nem tudott magyarázatot adni, mindössze annyit mondott: erre utasította őket a prefektus. Nem kérte, hanem utasított, és szankciókkal fenyegetőzött. Tekintettel az ünnepre, leálltunk, de kénytelenek vagyunk folytatni. Érdekes módon csak a Dózsa György táblák eltávolítását kérte, a többibe nem kötött bele” – jegyezte meg a városházi igazgató. A polgármesteri hivatal munkatársai múlt szerdán a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola faláról távolították el a magyar feliratot tartalmazó táblát, így csak a Strada Gheorghe Doja megnevezés maradt. A Civil Elkötelezettség Mozgalom felháborodását ugyanakkor nemcsak Lucian Goga prefektus újabb magyarellenes intézkedése váltotta ki, hanem az RMDSZ reakciója is. A Cemo közleményben cáfolja Vass Levente múlt heti kijelentését, miszerint a leszerelt magyar utcanévtáblák még 2014-ben kerültek ki, ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a feliratokat tavaly, a helyhatósági választások előtt függesztették ki. Fontos lenne, ha az RMDSZ tagjai tisztában lennének azzal, hogy mikor kerültek ki a leszerelésre szánt táblák, hiszen az esetleges tárgyalásaik során nem árt, ha helyesen tudnak érvelni” – bírálták a civilek a szövetség tagjait. A civilek arra is rámutattak: a politikusok csúsztatnak, amikor azt ígérik, hogy újabb tanácshatározatot fognak benyújtani a kétnyelvű utcanévtáblák érdekében. „Sajnos a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es képviselőtestületének nem áll módjában új tanácsi határozattervezetet benyújtani a város kétnyelvű utcanévtábláinak kihelyezését illetően, hiszen eddig soha nem született Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó jogerős határozat” Tekintettel az ünnepre, leálltunk, de kénytelenek vagyunk folytatni. Érdekes módon csak a Dózsa György táblák eltávolítását kérte, a többibe nem kötött bele” – jegyezte meg a városházi igazgató. A polgármesteri hivatal munkatársai múlt szerdán a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola faláról távolították el a magyar feliratot tartalmazó táblát, így csak a Strada Gheorghe Doja megnevezés maradt. A Civil Elkötelezettség Mozgalom felháborodását ugyanakkor nemcsak Lucian Goga prefektus újabb magyarellenes intézkedése váltotta ki, hanem az RMDSZ reakciója is. A Cemo közleményben cáfolja Vass Levente múlt heti kijelentését, miszerint a leszerelt magyar utcanévtáblák még 2014-ben kerültek ki, ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a feliratokat tavaly, a helyhatósági választások előtt függesztették ki. Fontos lenne, ha az RMDSZ tagjai tisztában lennének azzal, hogy mikor kerültek ki a leszerelésre szánt táblák, hiszen az esetleges tárgyalásaik során nem árt, ha helyesen tudnak érvelni” – bírálták a civilek a szövetség tagjait. A civilek arra is rámutattak: a politikusok csúsztatnak, amikor azt ígérik, hogy újabb tanácshatározatot fognak benyújtani a kétnyelvű utcanévtáblák érdekében. „Sajnos a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es képviselőtestületének nem áll módjában új tanácsi határozattervezetet benyújtani a város kétnyelvű utcanévtábláinak kihelyezését illetően, hiszen eddig soha nem született Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó jogerős határozat” – hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy ezt a városháza álláspontját részletező peranyagok is alátámasztják. „A válasziratokban, peranyagokban – amelyeket a város polgármestere és magyar nemzetiségű jegyezője is aláírt – az áll, hogy Marosvásárhelyen nem lehetnek kétnyelvű utcanévtáblák, mert ezek kihelyezését tiltják a hatályban lévő törvények” – olvasható közleményükben. A Civil Elkötelezettség Mozgalom arra is kitért: az elmúlt huszonöt évben ugyan mindegyik marosvásárhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt és RMDSZ-es tanácsos beépítette kampányába a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét, ám a jelek szerint csak kampánycéllal, hisz az ígéreteket „soha nem valósították meg”. A CEMO közleményére reagálva Vass Levente lapcsaládunknak úgy nyilatkozott, ő nem sajtóháborút, hanem együttműködést szeretne a közös célért harcoló civilekkel. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 23.Bernády György apja, a mintául szolgáló gyógyszerész„E percekben jut eszembe, hogy ma 42 éve temettük el szegény áldott emlékű édesapámat. Adjon neki az Úr csöndes nyugodalmat” − írta 1926 augusztusában Bernády György feleségének, a félixfürdői nyaralása közben. Megemlékezése azt jelzi, hogy az igencsak elfoglalt marosvásárhelyi polgármester életére, későbbi pályájára az édesapja mély hatással volt. Bár elhalálozása hirtelen történt, az éppen jogilag nagykorúvá váló Bernády György számára az addigi apai neveltetés és gondoskodás meghatározta későbbi tevékenységét is. 1912-ben a városi aggmenház részére, édesapjáról elnevezett ágyalapítványt hozott létre. Bár a néhai Bernády Dánielről igencsak kevés információval rendelkezünk, rövid életpályájával és marosvásárhelyi tevékenységével érdemes megismerkedni. Besztercéről Pestre távozott Bernády Dániel 1839. május 5-én született Szolnok-Doboka vármegyében, Oláhlápos községben. A szülei áldozatkész neveltetésében részesült, 8-9 éves korában Nagybányára vitték, ahol beíratták a római katolikus gimnáziumba. A vármegyei tisztiorvos édesapját nyugdíjazási kérelmére szolgálatilag Magyarláposra helyezték, ahova családja is követte. A gimnáziumi tanulmányait befejező ifjú Dánielt a szülők a község gyógyszertárába adták gyakornokoskodni. A hároméves gyakornoksága végeztével Besztercére került ugyancsak gyógyszerész-gyakornoknak. Itt a patikában rábízott feladatok mellett a német nyelvet is elsajátította. Szorgalmával, igyekezetével népszerűségre tett szert főnöke és kliensei körében, akik sajnálattal vették tudomásul Pestre való távozását. Az ifjú Dániel ugyanis édesapja támogatásával 1854-ben a Pesti Tudományegyetemen gyógyszerészi tanfolyamot végzett, amely után megkezdte egyetemi tanulmányait. Egyetemi tanulmányai mellett gyógyszertárban segédkezett, és a „gyógyszerészettan-hallgatók között is kedvelt egyéniség volt.” Több ifjúsági mozgalomban vett részt. Az egyetlen róla készült ismert fénykép, amelyen díszmagyarban, karddal és sastollasan volt megörökítve, ebből az időszakból származott. A fotót a családja őrizte, viszont az idők során elkallódhatott. A gyógyszerészmesteri oklevelét végül 1860-ban szerezte meg, tanulmányai mellett kapcsolatokat épített a szakmai körökkel is: a Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1869-ben rendes tagjává választotta. Visszatérés Erdélybe Budapestről Erdélybe visszatérve, több városban is megfordult okleveles segédpatikusként. Ezek közül kiemelendő Kolozsvár, ahol Wolf János gyógyszerésznél, majd Désen, Roth Pál mellett segédkezett. A Kolozsvártól és a szülei lakóhelyétől nem túl messze eső Szolnok-Doboka vármegyei bányavárosban ismerkedett meg Mike Juliannával. A város egyik előkelő családjának húszéves leányával 1863-ban házasodott meg. Ugyanebben az évben jogot kért gyógyszertár nyitására, amelyet rövidesen meg is kapott. 1863-ban nyitotta meg a Megváltó nevű gyógyszertárát a Déstől 26 kilométerre fekvő Bethlen községben. Bernády Dániel így az 1857-től közigazgatásilag mezővárosnak számító, alig 1600 lakosú és etnikailag igen vegyes településen, Bethlenben telepedett le. A településen elsőként nyitott gyógyszertárának forgalmi köre egyre növekedett, ezáltal jó vagyoni helyzetbe kerülve, a város előkelőségei közé tartozott. Bernády Dániel felesége, Mike Julianna a kis György születését (1864) követően gyermekágyi lázban elhunyt. Bernády Dániel ezt követően újranősült, új életet kezdve, családját gyarapítva. Felesége, Johanna (vagy Zsanett), a tehetős bikafalvi (Udvarhelyszék) Máthé családból származott. Bernády Dániel második házasságából két fia, Dániel (1865) és Lajos (1870), valamint egy leánya, Margit (1868) született. Társadalmi megbecsülés Bernády Dániel a nyereségesen működő családi gyógyszertár mellett igyekezett a község társadalmi, ipari és kereskedelmi fejlesztését is előmozdítani. Így lett az egyik alapítója, később pedig igazgatója a bethleni Takarékpénztárnak, valamint vezető tagja a községi társalkodó körnek. Társadalmi megbecsülés szempontjából mindent elért, amit gyógyszerészként a módos polgári lehetőségeihez mérten elérhetett, az adott kis község keretein belül. Erre utal, hogy nagyobb városba való költözés lehetőségeit vizsgálta. Szem előtt tartotta gyermekei felsőbb szintű iskoláztatását, amit egy iskolavárosba költözéssel gondolt megoldani, így próbálván kímélni őket az ingázás, vagy a családi háztól való tartós távollét okozta kellemetlenségektől. Első alkalommal Kolozsvárra gondolt, ahol két ottani gyógyszertár megvásárlásával is próbálkozott, sikertelenül. Ez a korabeli gyógyszerész szakma belterjes viszonyaival magyarázható; vidékről nehéz volt betörni a hagyományosan nagyobb települések gyógyszerész-dinasztiái által uralt körzetekbe, a korábbi ismeretségei ellenére is. A Kolozsvárral való próbálkozás után Marosvásárhely mellett döntött. Ott sikerült kibérelnie, majd megvásárolnia az Aranyszarvas gyógyszertárat. Esküt tett Vásárhelyen A Bernády család így 1878 júliusa körül költözött Marosvásárhelyre. Ugyanezen év novemberében Bernády Dániel esküt tett, ezáltal bekerült a marosvásárhelyi polgárok közé. A gyógyszertárat augusztustól vette át és rendezte be, és a továbbiakban is gondosan kezelte. Szakmai hozzáértése, a városi orvostársadalommal ápolt jó kapcsolata is kedvezett a patika forgalmának. Előrevitte a környék gyógyszerészettel kapcsolatos dolgait azáltal is, hogy 1878-tól elvállalta a magyarországi gyógyszerészegylet 22. járásának igazgatóságát. Emellett pénztárosa volt a Vöröskereszt-egyletnek, valamint presbiterként szolgálta a városi református egyházat. Városi szinten rövid időn belül népszerűségre tett szert, amit az bizonyít, hogy a város politikai és egyleti életében is tevékenyen részt vett, mint törvényhatósági tag, nőegyleti pénztárnok. Továbbá politikai téren a szabadelvű párt mellett kötelezte el magát, mint a városi választókerületi elnök. Munkásságát 1884. augusztus 2-án bekövetkezett korai és váratlan halála szakította félbe. Családja, mivel szünidő volt, minden bizonnyal az ifjú Bernády Györgyöt is beleértve, Homoródfürdőn üdült. A 45 éves Bernády Dániel hazahozatalukra igyekezvén lett rosszul, így betért a felesége rokonságához Bikafalvára, ahonnan rögtön értesítették a családot is. Halálának oka fülbajból eredő gyulladás volt, amelynek szövődményeként agyvelőgyulladása lett. Családja bár gyorsan megérkezett, már nem találta életben. Temetése két napra rá, augusztus 4-én, a marosvásárhelyi református temetőben volt. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, sírja fölött a gyógyszerészegylet nevében dr. Hintz György kolozsvári gyógyszerész mondott búcsúbeszédet. Síremléke ma is ott található. Akárcsak családjának, a 20 éves Bernády Györgynek is súlyos veszteség volt édesapja váratlan halála, amely sok tekintetben átírta jövőbeli terveit. „Szilárd jellem, rendíthetetlen becsületesség, kitartó szorgalom, páratlan kötelességérzet és végül ritka tapintat és jó bánásmód” − így jellemezte egykori gyógyszerész-pályatársa emlékbeszédében Bernády Dánielt. Minden tekintetben szellemi és morális iránytűként szolgált a város jövendőbeli polgármestere számára édesapja hagyatéka. Fodor János / liget.ro 2017. augusztus 26.Pillanatképek, visszaemlékezések – Szabó Éva Erzsébet könyve*Vásárhelyi villanypózna Ajánlás és elöljáró beszéd az alant leírtakhoz Elmondok itt most belőlük egy keveset, s kérve kérem a múltat, hagyjon itt magából néhány töredéket, pár színfoltot, hadd gyönyörködjünk benne, s álmodozzunk, álmodjuk magunkat vissza, ha csak egy rövidke, kevés kis időre, csak annyira csupán, míg tart a tollnak ereje, s a megfáradt szívnek végső, utolsó dobbanása. Nem voltunk nagy város. Talán egy közepesnek is alig mondható, poros, sáros, ám megyei központ a Görgényi- és Gyergyói-havasok aljában, lágyan ívelő, lankás hegyoldalakkal körülvéve, melyek, mint védőpajzs, húzódnak körbe a város peremén. Szűk, girbe-görbe, keskeny sikátorai, apróbb mellékutcái rendre belekapcsolódnak a várost átszelő, széles és nagy úttestekbe, hogy aztán eljussanak a nagy kiterjedésű központba, a Rózsák terére. Ősi templomát, a református Várbeli templomot már maga II. József osztrák császár és király is látta és jól ismerte. Nem egy alkalommal látogatott el a hétbástyás várudvar ódon falai között meghúzódó, általuk épített kaszárnyákhoz s katonai létesítményekhez, kultúrát s szellemi felemelkedést hagyva maga mögött. Történelmi hely vagyunk, hisz ennek a templomnak falai között kiáltották ki II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé. A sok rombolás, kegyetlen garázdálkodás dacára a város megmaradt, hiába akarták sokan oly sokszor megsemmisíteni, nem tudták elpusztítani. A két világháború közti időszakban Dr. Bernády Györgynek, a széles látókörű és nagy tudású embernek sikerült minden tekintetben átalakítani a város arculatát. Felrázta lagymatag mivoltából: életlendületet, programot s munkalehetőséget biztosított a lakosság részére. Ő volt az az ember, aki európai szintű kultúrát, rangot és civilizációt hozott magával. Megemlítésre méltónak tartom megvalósításaiból az egész város csatornázását, a vízvezeték s teljes hálózati rendszerének bekötését, utcák, közterek rendbe tételét, a Maros gátjának felépítését, a turbina és közüzemi központ létesítését. Rengeteget tett a kultúráért, közegészségért, egyszóval a felemelkedésért. Zeneiskolát, konzervatóriumot létesített, hol a zongora szakon többek között Erkel Ferenc unokája, Erkel Sarolta, Sárika néni tanár és zongoraművész oktatott. Kultúrközpont lett a Bolyaiak városa, Székely-Marosvásárhely. Bernády György polgármester áldott keze munkájának nyoma örökre beleivódott a város házainak falaiba, pityókaköves utcáiba, a gát s annak áramot hajtó motorjába, vizének morajába, s a városszéli vámházak pléhlobogós bódéiba. Én ennek a városnak vagyok a szülöttje, itt éltem le életemet, azonban néminemű okok miatt ott kellett hagyjam. Most, ahova kerültem, ott csak vagyok, valahogy elvagyok. De hagyjuk a keservet, az elmúltért való prünnyögést. Inkább kotorjunk ki valami kedvesebbet, hangulatosabbat belőle. Családom általam szeretett minden kedves tagjának, valamint a tisztelt olvasónak ajándékozom ezen emlékképeket. Olvasgassák, olvasgassátok, s ha jónak találjátok, kössetek barátságot a bennük leírt főbb- vagy mellékszereplőkkel. Tartsatok velük, rágódjatok, vagy szórakozzatok rajtuk kedvetek szerint. De egyet, egy nagyon fontosat ne hagyjatok számításon kívül. Mégpedig azt, hogy vessen néhanapján mindenki egy szempillantást az általa eddig megtett életútra. Legyen elég bátorsága szembenézni önmagával, lelkiismeretével, mert nem árt elgondolkozni egy s más dolgon, ha egyébként nem is, csupán a jövőre való tanulság-okulás végett. Soha ne engedje senki szívében elkopni a szép, a nemes, egymás iránti tisztelet és megbecsülés magasztos érzését. Maradjon örök útitársatok az időtálló és mindig hűséges visszaemlékezés. Felhők, könnyed, kis bodorfelhők, miket én itt papírra vetettem, s hogy mit is szeretnék elérni velük? Egyet, egyetlenegy valamit, de nagyon nagyot, mit megfizetni sokszor még pénzzel sem lehet: egy mosolyt az arcon, egy jóízű nevetést. Egy őszintét, de ha többre nem is futja, még egy tiszteletteljes vigyorral is megelégszem, mert akkor tudom, hogy a nyájas olvasó valamit csak megszívlelt belőle. És még egyet, mielőtt még elfelejteném: ha jól odafigyelünk, szinte halljuk az elmentek hangját. Együtt vagyunk, holtak és élők, mint jelen és jövő. Jó tanácsokat osztogatnak, utat mutatnak, mely bizonyára fontos és hasznos lesz az előttünk álló időre. Nem kérkednek, nem hivalkodnak, ám halkan izengetnek valamit, egy megszívlelendőt, egy fontosat. Ezen gondolatokkal zárom soraimat és igen nagy bizakodással indítom útjára szerény s lélekből jött irományomat, reménykedve, hogy tollamnak s hátamnak koptatása nem volt éppen felesleges és hiábavaló. Szabó Éva Erzsébet * Szabó Éva Erzsébet: Vásárhelyi villanypózna /Under-ground Kiadó, Budapest/ A kötet a napokban jelent meg az under-groundkiado.hu gondozásában. Szerkesztette Balázs Ildikó, a szerző lánya. Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 30.500 éves a reformációReformátus levéltárak Marosvásárhelyen A Marosvásárhelyi Református Egyházközség „nagylevéltára” A Marosvásárhelyi Református Egyházközség számára fontosnak tartott levelek megőrzésének igénye már a reformációt követő évtizedekben megmutatkozott. Ebből az időből származik ugyanis a levéltár legrégibb irata: János Zsigmond fejedelemnek a papi illetmények megfizetésére vonatkozó, 1567. január 16-i rendelkezése. Az írott források és az egyház által megszerzett jogok bizonyítékainak megőrzése a 17-18. század folyamán nemcsak tovább élt, hanem el is mélyült, amelyet a gondosan őrzött iratok folyamatossága is alátámaszt. A rendelkezésre álló forrásokban az archívum mint őrzőhely csak a 18. század második felében jelent meg, térbeli elhelyezéséről pedig egy 1829-ből származó jelentés tájékoztat. A referátumot Hegedűs Lajos lelkész és Kibédi Péterfi József tanácsos akkor állította össze, amikor a presbitérium megbízásából az egyházközség tulajdonában lévő levéltár és klenódiumok számára biztonságos helyet keresett. Eszerint a levéltár az ún. Kis köz melletti papi szállás felső emeletén egy kis szobában volt elhelyezve, nem biztonságos körülmények között. A levéltárra vonatkozó korai feljegyzésekből nem tűnik ki, hogy az iratokat valamiféle rendszerben őrizték volna, és készítettek-e hozzájuk segédletet. A levéltárban elhelyezett levelek nyilvántartásba vételéről is csak 1811-ből találunk adatokat. Az egyház főgondnoka I. Székely Márton, Koltsár Mihály és Minzer György presbitereket kérte fel ekkor az eklézsia leveleinek lajstromozására. Munkájuk eredményét nem ismerjük. A „M(aros)vá- sárhellyi Reformata Sz(ent) Ekklésia leveleiről” 1823 novemberében összeállított első ismert segédlet már időrendbe szedte a levéltárban őrzött közel száz iratot, illetve az anyagban keletkezett hiá- nyokat is feltüntette. Az újabb levéltárrendezést 1825 és 1828 között Soós György végezte el, amelynek során az iratokat megszámozta és egy mutatókönyvbe bevezette. Fáradságos munkáját a presbitérium 40 véka tiszta és ugyanannyi elegy búzával honorálta. Az ilyenformán rendezett levéltárat Hegedűs Lajos papi szállására költöztették, de az elkövetkező években fokozatosan elhanyagolták. 1846-ban Albert János lelkész és Keresztes Zsigmond presbiter a teljes levéltári állományt átfésülte, és részletes jelentésükben rámutattak annak minden hiányosságára. A forradalmi események, illetve az azt követő korlátozások miatt ezek kiküszöbölésére nem volt lehetőség, ami egy 1855-ben felvett jegyzőkönyvből is kiderül. A levéltárat Hegedűs Lajostól átvevő és Kibédi Péterfi Károly megbízott levéltári felügyelőnek átadó bizottság tagjai mind „a három rendbéli thechakban lévő XXXI criptában az 1ső számtól 2281 számig regesztrum alatt lévő leveleket darabszám szerint” számba vették. Jelentésük alapján főleg az I., II., X. és XXVIII. kriptában voltak igen jelentős hiányok, de olyan iratokról is szó esett, amelyek nem voltak iktatva, és darabszám szerint adták át őket. A jelentésükben rámutattak annak minden hiányosságára. A forradalmi események, illetve az azt követő korlátozások miatt ezek kiküszöbölésére nem volt lehetőség, ami egy 1855-ben felvett jegyzőkönyvből is kiderül. A levéltárat Hegedűs Lajostól átvevő és Kibédi Péterfi Károly megbízott levéltári felügyelőnek átadó bizottság tagjai mind „a három rendbéli thechakban lévő XXXI criptában az 1ső számtól 2281 számig regesztrum alatt lévő leveleket darabszám szerint” számba vették. Jelentésük alapján főleg az I., II., X. és XXVIII. kriptában voltak igen jelentős hiányok, de olyan iratokról is szó esett, amelyek nem voltak iktatva, és darabszám szerint adták át őket. A levéltár azonban ennél komolyabb beavatkozást igényelt. 1856 júniusában Péterfi Károly a presbitériumtól egy bizottság felállítását kérte, amely a levéltárban őrzött leveleket szétválogassa. A presbitérium 1857 januárjában Péterfi Károly és Antal Ferenc jegyző mellé Szathmári József városi levéltárnokot és Vadadi Fülep Lajos esküdtet nevezte ki, akiket ezzel egy időben a presbiterek sorába is felvettek. A megbízottak két hónap alatt végezték el feladatukat. Munkájuk során az iratok iktatását napirendre hozták, a feleslegesnek ítélt tételeket kiválogatták és – a presbitérium jóváhagyásával – megsemmisítették. Ugyanakkor felkérték a jegyzőt, hogy egy olyan indexet (névmutatót) állítson össze, amelyből kitűnjön, hogy „beadattak-e azok a levelek, amelyeket a tanács a levéltárnak keze alá a Repertoriumba iktatás végett, megtartani határozott”. Ezenkívül a tanácsülési jegyzőkönyveket mutatóval kellett ellássa, illetve arra is felhatalmazták, hogy a levéltárból kivett iratokat a kivevőktől visszaszerezze. A jegyzőkönyvek indexeinek elkészí- tését a jegyző hamar megunhatta, mert belőlük csak három készült el. A következő években a presbitérium az iratok kivételére vonatkozóan némi szigorítást vezetett be, de az anyagrendezésére továbbra sem fordított kellő figyelmet. A levéltár 1862-ben megint olyan állapotban volt, hogy Gáti Gábor levéltárnoki ellenőr, miután többször is rávilágított a rendszertelenségre, lemondott. A presbitérium 1863 májusában döntött a levéltár rendbetétele mellett. Erre a feladatra Ditső Lajos pénztárnokot és Farkas Elek jegyzőt kérte fel, akik igen lelkiismeretes és alapos munkát végeztek. Az iratokat 1863. február 1-jével bezárólag lajstromozták, a szekrények fiókjait megszámozták, hogy pontosan ki tűnjön, milyen sorszámú levelek találhatók bennük. A jegyzőkönyveket évszámok szerint rendezték, és egy teljesen új, sokkal praktikusabb indexet állítottak össze. Ezt Péterfi József esperes és Petri Ádám tanácsos vizsgálta felül. A presbitérium elé terjesztett jelentésükben az elvégzett munkáról igen elismerően szóltak: tisztának, igen jónak és célszerűnek mondták. Ugyanakkor – további rendszertelenség elkerülés végett – egy állandó levéltárnok alkalmazását is javasolták. 1874-ben, az épületben található füstelvezető cső megrepedése miatt a levéltár kis híján tönkrement, majd a Szent György utcában 1876- ban keletkezett tűzvészkor kellett a papi lakból sebtében kimenteni. A zsákokba, illetve ládákba beledobált iratokat az egyház által korábban megvásárolt Makariás-ház boltíves szobájába szállították át. Sajnálatos, de ez esetben érthető módon, az eddig fennállt rend megbomlott. Végleges tisztázását valószínű, hogy Ditső Lajos 1888-ban végezte el. Az iratok számára az egyházköség Mátyus István helyi asztalosmestertől 16 forintért egy levélszekrényt is vásárolt. A Makariás-házban 1896-ban tűzeset volt, és a presbitérium által elfogadott átépí- tési javaslat a levéltárról már nem rendelkezett. A Vártemplomba történő áthelyezését Vass Tamás lelkész és dr. Bernády György főgondok nem tartotta célszerűnek, így az iratokat az időközben bérbe adott boltíves helyiségből az épület bal szárnyának utolsó szobájába helyezték át. Vass Tamásnak a levéltár szakszerű rendezésére irányuló javaslatát (100 forintot kért, hogy azzal megfelelő segéderőt fogadhasson) a presbitérium elvetette, így a levéltár rendezését az 1900-as évek elején a Tóthfalusi József lelkész vezette presbiteri bizottság végezte el. Az akkori lehetőségekhez mérten modern szekrényekbe elhelyezett iratokat 1587-től 1902-ig tartalom szerint, 1914-ig pedig idő rendi sorrendbe rendezték. Utóbbiakat fascikulusba (vastag boríték) kötötték és külön fiókba helyezték el, azonban elmulasztották a felfektetett katalógusba bevezetni őket. Tóthfalusi lelkészsége alatt szívén viselte a levéltár sorsát, hiszen azt megfelelően őrizte és rendben tartotta. 1937-ben, amikor hivatalát Adorjáni Gábornak átadta, a történelmi értékű levéltár súlyos állapotára az átadási-átvételi bizottság figyelmét is felhívta. Tette ezt azért – mint azt az utódjához 1938. április 14-én írt leveléből olvashatjuk –, mert amikor előzetes tudta és hozzájárulása nélkül a levéltárat 1936- ban a Makariás-házból a Teleki-ház alagsorába, egy nedves, szűk, alig hozzáférhető helyiségbe költöztették, ez a történelmi értékéhez képest nem méltó helyre került. A négy szekrénybe elhelyezett, 5331-es sorszámot elért iratokon a költözés után alig négy-öt hónapra már meglátszott a nedves környezet okozta károsodás. Tóthfalusi még ekkor is hajlandó lett volna az anyagot tovább gondozni, de a presbitérium Farczádi Eleket kérte fel a levéltárosi feladatok elvégzésére. Ez a kezdeményezés azonban a történelmi események gyors váltakozása miatt abbamaradt. Az új hatalmi berendezkedés idején, 1941-ben megkezdett Vártemplom-felújítási munkálatok során újra felmerült a levéltár elhelyezésének kérdése. A tervezet értelmében a felújított kápolna első és második emeletén alakították volna ki a levéltárat, illetve az egyházi múzeumot. Emellett a presbitérium 1943-ban a levéltári anyag rendezését is napirendre tűzte. A főgondnok javaslatára, 120 pengő havi díj ellenében Sipos Béla nyugalmazott irodaigazgatót kérte fel a munka elvégzésére, aki pár hónap próbaszolgálat után teljesen megfelelő, képzett és szakértő munkaerőnek bizonyult. További tevékenységéről nem maradt fenn adat, de jó szándékkal feltételezzük, hogy megbízatásának eleget tett. A levéltár tervbe vett áthelyezése azonban nem valósult meg. A háborúnak és az azt követő politikai rendszernek az egyházközség életére gyakorolt kedvezőtlen hatásai miatt a sokat hányódott levéltár 1959-ben a Vargák bástyájának alagsorába került át, ahol szakszerű rendezésen is átesett. Az Erdélyi Református Egyházkerület marosvásárhelyi vidéki levéltára A szaklevéltárak működésének lehetőségét a 353/1957. évi román levéltári dekrétum teremtette meg, amely lehetővé tette, hogy a román állami levéltárak azonos szabályai szerint az egyházak történelmi értékű iratanyagaikat saját hatáskörükben őrizhessék. A törvény adta lehetőséggel élve az Erdélyi Református Egyházkerület 1959-ben egy saját levéltárszabályzatot dolgozott ki, amely már egy gyűjtőlevéltárhálózatot is magába foglalt. A tervbe vett kolozsvári, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi központok a környező egyházmegyék, illetve egyházközségek történelmi értékű iratanyagainak gyűjtőhelyéül szolgáltak volna. Kerethiány miatt később csak a kolozsvári központi és a marosvásárhelyi vidéki gyűjtő- levéltár kezdhette meg működését 1959-ben, illetve 1961-ben. Utóbbi a Marosvásárhelyi Ref. Egyházközség régi levéltárán kívül a Marosi, a Görgényi és a Bekecsaljai egyházmegyék iratait foglalta volna magába. A számottevő iratanyag megfelelő befogadóképességgel rendelkező és célszerű helyiségeket igényelt volna. A városi Néptanács építészeti és városrendezési ügyosztálya a levéltár részére – az alapvető levéltári előírásokat is figyelmen kívül hagyva – az 1958-1959-ben felújított Teleki-ház két alagsori termét utalta ki. Ez a döntés később számos irat pusztulását eredmé- nyezte. A kiutalt helyiségek rendbetételének, illetve az iratok rendszerezésének kimerítő és idő- igényes munkáját a Püspöki Hivatal által levéltárossá kinevezett Nagy Béla Ádám nyugalmazott lelkipásztor és Gáll Sándor egyházmegyei levéltáros végezte. Minden erőfeszítésük ellenére a levéltárat csak 1963-ban sikerült a Teleki-házba átköltöztetni. A hatvanas évek második felétől a levéltárosok munkájának nagyobb részét az Értekezleti Szakkönyvtár rendezése és szakszerű csoportosítása, a válóperek leltározása és lajstromozása, a Mátyus-alap, illetve az egyházmegyei közigazgatási iratok rendezése foglalta le. Az 1965. év folyamán a Bekecsaljai egyházmegye tíz egyházközségének 1927– 1950 között termelt iratanyagát szállították be a levéltárba, amely közül hetet még abban az évben fel is dolgoztak. A levéltárosok tevékenységét tudományos munkatársként dr. Farczády Elek is segítette. Az iratrendezés mellett némi anyaggyarapításra is sor került. 1971 októberében vették át megőrzésre a Marosi egyházmegye 1950-től 1964-ig terjedő iratanyagát, amelynek rendezését az újonnan alkalmazott Farkas Árpádra bízták. 1973 júniusában az új levéltáros felfektette a Kutatók jelenléti naplóját, amelyből kitűnik, hogy a Gyűjtőlevéltár a mostoha körülmények ellenére, évente több alkalommal négy-hat kutatót is fogadott. 1977- től Bartha Gyöngyvér látta el a levéltárosi feladatokat, aki Sipos Gábor főlevéltáros felügyelete alatt többek között a Marosi, a Görgényi, a Bekecsaljai, illetve a Ludasi egyházmegyék feldolgozatlan anyagának leltározását és lajstromozását végezte el. A levéltár 1987 szeptemberében a Teleki-ház keleti szárnyának emeleti helyiségeibe került. A nagy raktárhelyiség polcait 1989. június elején szerelték fel, amelyekre az egyházmegyék időközben palliumba kötött, kötegelt iratait helyezték el. Ezekre került fel ugyanakkor a Marosi egyházmegye 1962-1988 között, a Görgényi egyházmegye 1962-1968 között termelt és június 12-én átvett iratanyaga is. A rendszerváltozás utáni a levéltár egy új, de annál ellentmondásosabb időszakba lépett. Míg a kutatási és anyaggyarapítási lehetőségek terén jelentős előrelépés történt, addig az állagmegóvás a ’70-es évekbeli állapotokat idézett. A levéltár állapotának javulását a Teleki-házból a Makariás-házba történő átköltöztetése csak részben segítette elő. A történelmi értéket képviselő iratanyag megőrzése a fenntartó részéről ennél több odafigyelést és anyagi áldozatot igényel! Ötvös József ny. lelkipásztor Berekméri Árpád Róbert levéltáros / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 2.Shakespeare-től SütőigKezdődik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 73. évada! Amint arról korábban röviden hírt adtunk, évadkezdő sajtótájékoztatót tartott szerda délben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetősége. A főtéri Scarlet Café emeleti részén többek között Gáspárik Attila vezérigazgató, Keresztes Attila rendező, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, valamint Alina Nelega rendező és Sebestyén Aba színművész és rendező beszélt az új évadról. Mint megtudtuk, számos jelentős szerző színművét műsorra tűzi mindkét társulat, közöttük olyan alkotók drámáit, mint William Shakespeare, Sütő András, Henrik Ibsen, William Golding, avagy Molière. – Új évadot kezdünk egy összetartó és tehetséges csapattal, úgy gondoljuk, hogy folyamatosan képesek vagyunk a fejlődésre. Meghatározó szereplője szeretnénk lenni nemcsak a helyi, hanem az országos művészeti életnek is, de legfontosabb célunk továbbra is a marosvásárhelyi közönség és színházi élet szolgálata. A soron következő időszakban számos, igencsak fontos meghívásnak teszünk eleget mind az országban, mind külföldön – számunkra kiemelkedő jelentőséggel bír a bukaresti Országos Színházi Találkozón való részvétel, amelyen a színház mindkét társulata fellép, ezután Csehországba utazunk, a Liviu Rebreanu Társulat pedig Kisinyovba indul. Különlegesen jó évadnak nézünk elébe, igencsak híres szerzők műveit neves rendezők viszik majd színre, reméljük, hogy anyagilag is eleget tudunk tenni az elvárásoknak. Arra pedig, hogy miként gondolnak el a művészeink egy népünnepélyt, a szeptember 9-i, egész napos évadnyitó eseményünkkel keressük a választ. Marosvásárhelyen számos magyar és román nyelven zajló rendezvény van, mi közösen próbálunk egyedi formátumot adni az évadnyitónknak – mondta Gáspárik Attila. Alina Nelega a román társulat új bemutatóiról beszélt. – Október elején román nyelvű ősbemutatóra várjuk a nézőket, a művet a magyar nyelvterületről emeltük át. A dzsungel könyve című musicalről van szó, Dés László, Geszti Péter és Békés Pál szerzeményéről, amely Maugli kalandjait dolgozza fel. Ezt két fontos projekt követi, az egyik egy új szöveg, Gabriel Sandu drámája, amely egy olyan család életéről szól, ahol mindkét szülő pap. A másik bemutatónk az Identitások címet viseli, amelynek szövegét Alina Nelega írta és Gavril Cadariu viszi színre, illetve lesz még egy premierünk: a Teatru3G-vel közösen készül az Europinions című, hat rövid darabból álló sorozat, amely egy drámaírói verseny színpadi testet öltése. Hat színművész és két rendező viszi színre, Andi Gherghe és Olga Martinici. A gond az, hogy a kiemelkedő fontosságú előadások színreviteléhez és Marosvásárhelynek a nemzetközi színházi élet térképére való helyezéséhez infrastruktúrára van szükség, olyanra, amelyek minden más nagyobb városban megtalálhatók. Sokan nem hinnék, de az a tény, hogy Vásárhelynek nincsen például működő repülőtere, hatalmas akadályt jelent számunkra is, hiszen nem tudunk például neves külföldi rendezőket meghívni. A Fabula Mundi című, igen fontos projektünk egy részét Bukarestben kellett rendeznünk az Odeon Színházban, és mi is fizetünk érte. Mindezt azért, mert a meghívottaink reptér híján nem tudnak eljutni Marosvásárhelyre! Az infrastruktúra hiánya, illetve kezdetlegessége miatt a város sajnos továbbra is provincia marad nemcsak földrajzi szempontból, hanem a román és a magyar kulturális élet szemszögéből is. Összeköttetésekre van szükségünk, arra, hogy fizikailag is bekapcsolódhassunk a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe. Keresztes Attila hozzátette: – Az elmúlt öt évben elkezdtünk egy igen jó csapatot formálni, és úgy gondolom, hogy ez sikerült. A Tompa Miklós Társulatot immár az összes hazai és magyarországi színházi fesztiválra meghívják. A jelenlegi feladatunk egy olyan évad megszervezése, amellyel eleget tudunk tenni az elvárásoknak és nyitunk Európa és a világ felé is. A költségvetés miatt az évad első részét saját forrásokból kell összehoznunk, Sebestyén Aba és én rendezem majd az előadásokat. A Macbethtel kezdünk, majd előadásainkkal megemlékezünk a 90 évvel ezelőtt született Sütő Andrásról, valamint a reformáció 500. évfordulójáról is. Sebestyén Aba színre viszi az Egy lócsiszár virágvasárnapját, ezt követően pedig én rendezem a Hedda Gabler drámát. Szilveszterkor a Fekete Péter című komédiát játsszuk, az évad második részében pedig ismét meglepetés-előadást jegyez Radu Afrim – árulta el Keresztes Attila. Reméljük, hogy jó évadunk lesz – pénzünk ugyan nincsen, de jó színművészeink vannak. Sebestyén Aba elmondta, Sütő András szóban forgó drámája mindig aktuális, az egyén esélyeiről beszél egy olyan rezsimben, amelyben a törvényhozók elsőkként hágják át a törvényeket, amelyben a törvényeket saját előnyeikhez igazítják. – Mindez nagyon aktuális ma is, Marosvásárhelyen is – kötelességünk időnként Sütő egy-egy szövegét színpadra vinni, mert tematikái, kérdésfelvetései igazán időszerűek. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja az egyén kiszolgáltatottságáról szól egy olyan rendszerben, amelyben a jog alkotói elsőkként tiporják lábbal az igazságot. Mit jelent manapság nekünk a reformáció, az ember megreformálása, Luther tanítása? Ki számunkra Luther Márton? A mindenkori forradalmak visszásságáról, erkölcsi etikájáról szól a darab, amelyet egy csodálatos társulattal viszek színre és örvendek, hogy megrendezhetem – mondta a színművész-rendező. Ami a kezdődő, immár 73. évad előadásainak részletes ismertetését illeti, 8 új bemutatóval és 19 műsoron tartott, az előző évadok szakmai és közönségkedvenc előadásaival várja közönségét a Tompa Miklós Társulat. Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének koprodukciójában kerül színpadra a Kisteremben. Ezt követi Keresztes Attila nagytermi stúdiótérben játszott Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának nagytermi bemutatója Sebestyén Aba rendezésében. Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást: Somogyi Gyula–Eisemann Mihály–Zágon István Fekete Péter című zenés darabját. A társulattal való korábbi sikeres együttműködések fényében Radu Afrim rendező ebben az évadban immár negyedik alkalommal fog dolgozni a Tompa Miklós Társulat színészeivel. Az egyelőre Meglepetés-előadás 4. munkacímet viselő produkció ezúttal a Kisteremben lesz látható. Az idei repertoárból sem hiányozhat a fiatalabb generációt megszólító előadás: William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra. A „túlélőjáték” műfaji meghatározással fémjelzett előadás különlegessége pedig, hogy a gyerekszerepeket iskolás korú fiatalok játsszák majd. Az évad Molière komédiájával zárul, amely Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le misanthrope/Az új embergyűlölő címmel kerül bemutatásra a Kisteremben. Ami a soron következő fesztiválszerepléseket illeti, szeptember és október folyamán a Tompa Miklós Társulat fontos nemzetközi és hazai színházfesztiválokon vesz részt. A számos díjat és fesztiválszereplést maga mögött tudó Bartis Attila-darab, A nyugalom (r.: Radu Afrim) ezúttal Csehországban, a 25. Nemzetközi Pilseni Színházfesztiválon mutatkozik be szeptember 15-én. Ezt követően, szeptember 22-én Timur Vermestől a Nézd, ki van itt! (r.: Theodor-Cristian Popescu) című produkció vendégszerepel Szatmárnémetiben, a TRANZIT FESZT multikulturális színházfesztivál keretén belül. Csehov műve, a Sirály (r.: Keresztes Attila) az Újvidéken megrendezésre kerülő Synergy#WTF (World Theater Festival) programjába kapott meghívást, ahol október elején láthatja majd a szerbiai közönség. A Tompa Miklós Társulat idén Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásával képviselteti magát az ország legrangosabb, idén 27. alkalommal megszer- vezendő színházi szemléjén, az Országos Színházi Fesztiválon (FNT) október 22-én, Bukarestben. A közönség igényeit figyelembe véve a 2017/2018-as évad bérletajánlata két újdonságot tartalmaz. Az idei évadtól kezdődően a Kovács György-felnőttbérlet megszűnik. Helyét a 4, 6 vagy 8 egységes szabadbérletek veszik át, amelyek a helyhez és időponthoz kötött felnőttbérlethez képest nagyfokú rugalmasságot biztosítanak mind a megtekintendő előadás, mind pedig a színházlátogatás időpontját illetően. Újdonságként ajánlják a Molter Károly nyugdíjas-szabadbérletet, amely kedvezményes áron 4 szabadon választott, az idei évadban a Nagyteremben bemutatásra kerülő előadás megtekintését teszi lehetővé. A további bérletek a következők. Helyre szóló és időponthoz kötött bérletek: Bernády György-mecénásbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat összes bemutatójára, továbbá garancia arra, hogy a néző az összes színházi rendezvényről elsőként értesül – 730 lej). Kemény János-bemutatóbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadásának bemutatójára – 120 lej). Kántorné-nyugdíjasbérlet /17 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej). Delly Ferenc-nyugdíjasbérlet /19 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej). Szabadbérletek – a bérletek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve, és nem helyre szólóak. Harag György-egyetemistabérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Bolyai János-diákbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Köteles Sámuel pedagógusbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 40 lej) Molter Károly nyugdíjas-szabadbérlet (kedvezményes 4 egységes szabadbérlet – 30 lej). 4, 6 és 8 egységes szabadbérlet (a bemutatók és vendégelőadások kivételével bármikor felhasználhatók a Tompa Miklós Társulat repertoárján levő bármely előadás megtekintésére – 60, 80 és 100 lej). Jegyek és bérletek már válthatók a www.biletmaster.ro honlapon és a színházban működő jegypénztárban hétköznaponként 9-15 óra között valamint előadások előtt egy órával (telefon: 0365-806.865). A Kultúrpalotában működő jegypénztár szeptember 11-től tart nyitva hétköznaponként 12-17.30 óra között. A tavalyi bérletesek helyét szeptember 30-ig fenntartják. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 13.Várja a képzőművészek jelentkezését az EMMEViszonylatok címmel hirdeti meg következő kiállításának témáját az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME). Az ötszáz éves reformációra, Arany János születésének 200., valamint Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójára emlékező tárlatot két helyszínen rendezik majd meg: november 7-én a kolozsvári Reményik Sándor Galériában tartanak megnyitót, majd december 7-én a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Egyesület székházának galériájában. A szervezők várják az alkotásokat, amelyek bármilyen technikában készülhetnek, de lehetőleg ne haladják meg az 50x70 cm-es formátumot. Sorozatban kivitelezett művek esetében két alkotásnál több is beküldhető. A kiállításrendezésben, valamint a dokumentáció összeállításában segítséget jelentene, ha az elérhetőséget (lakcím, mobilszám, email), valamint a tárlatra szánt alkotások adatait (repró, cím, technika, méret) legkésőbb 2017. október 24-ig elküldik a résztvevők a következő email-címre:[email protected]. A munkák leadási határideje: 2017. október 31. Cím: Liceul Teoretic Apáczai Csere János Elméleti Líceum / str. I.C. Brătianu/Király utca26. szám. Kolozsvár / Cluj-Napoca/ telefon: 0264-597251, e-mail: [email protected], telefon: 0745113396. Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 1.Egy megszűnt közösség nyomábanRendkívülinek is mondható fotótárlat nyílt a Bernády Ház emeleti galériájában, ahol Vajda Ferenc Attila által, egy napjainkra teljesen megszűnt szász település utolsó emlékeit megörökítő fényképei láthatók. Üzenetértékűnek, figyelmeztetésnek nevezték a megnyitón azokat a vászonra nyomtatott nagyméretű fényképeket, amelyek két hétig tekinthetők meg a Bernády Ház emeleti kiállítótermében, ahol Vajda Ferenc Attila mutatkozott be az éveken át készült alkotásaival. A fotográfus, ahogy elmondta, dobrudzsai vándorlásai során 2007-ben olyan helyet fedezett fel, amely megváltoztatta számára a közösség fogalmának jelentését. A Duna-delta szélén fekvő településről, a németül Malkotsch, románul Malcoci nevű faluról van szó, amelyet 1843-ban 25 német család odatelepítésével alapították. Az első katolikus német település volt Dobrudzsában, ahonnan azonban 1940-ben Hitler parancsára a Heim ins Reich mozgalom kapcsán 1100 személyt telepítettek ki Németországba. A faluban ott maradt minden: a házak, a templom, az iskola, a temető. Ma már csak a katolikus templomon és a temetőn látszik a német múlt, minden mást „átvett” a román közösség. Vajda Ferenc Attila, mikor felfedezte ezt a falut és fotózni kezdte, legfőképp az a kíváncsiság hajtotta, hogy hogyan születik meg egy közösség, hogyan él, majd mi módon tűnik el és mi marad utána. Mindezt éveken át kutatta, járta a falu utcáit, temetőjét, míg 2015-re elkészült a kiállítása, amelyet először a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben mutattak be. Azt követően több helyen is találkozhattak vele a fotográfia iránti érdeklődők: Temesváron, Budapesten, Pécsett, most pedig a marosvásárhelyi nézők is megtekinthetik. A képeken az egykori német temetőben fennmaradt keresztek, a romhalmazzá vált templom külső és belső részletei láthatók, egykor egy életerős közösség által lakott, mára elfeledett közösségi terek. A megnyitón Vajda Ferenc Attila arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy Románia Európai Uniós tagállamként számos vállalást tett, továbbra sem figyel az értékeire, templomok, paloták, történelmi értékek válnak semmivé, omlanak össze a nemtörődömség miatt. Amióta ezeket a fotókat készítette, tovább romlott a helyzet – hangsúlyozta. A kiállítást és az alkotót Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója, Borbély László, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, valamint Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta. A tárlat naponta 10 és 16 óra között látogatható. A belépés ingyenes. Antal Erika / Székelyhon.ro 2017. október 10.Nyolcvanezer euróból gazdagítanák a múzeumi képtár állományátMűkincs-akciót szervez, illetve gyűjtést hirdet, hogy újabb műalkotásokat vásárolhasson a Maros Megyei Múzeum. Ennek érdekében november 2-án egy aukciós eseményt szerveznek, illetve a november 7-ei palotabálon is gyűjtenek. Soós Zoltántól, a Maros Megyei Múzeum igazgatójától megtudtuk, a nemzetközi műkincspiacon tájékozódva három olyan műalkotást foglaltak le, amelyet még az idén szeretnének megvásárolni. Nicolae Tonitza, Hegedűs László és Albrecht Dürer műveiről van szó, ezekért összesen nyolcvanezer eurót fizetnek, és az intézmény képtárának a gyűjteményét gazdagítják majd. Ezt az összeget részben a Maros megyei önkormányzat állja, ugyanakkor aukciót és gyűjtést is szerveznek, s a befolyt összegek alapján határozzák meg, hogy az önkormányzatnak pontosan mennyit kell a műkincsekre áldoznia – tájékoztatott az igazgató. Három művész, három műalkotás A 17. századból származó Dürer-metszet a korban sajátos technikával készült, Szent Jeromost ábrázolja. Hegedűs László Herkulest ábrázoló műve a magyar klasszikus gyűjteményt gyarapítja majd. Nicolae Tonitza (1886–1940) Odaia Copiilor című festménye a román modern művészeti galériába kerül. Mindhárom alkotás eredetiségét szakemberek ellenőrizték. A Kultúrpalotában látható Magyar Klasszikusok Képtár műalkotásainak nagyobb részét letétbe kapta a város 1913-ban Bernády György közbenjárására a budapesti Szépművészeti Múzeumtól. Ezeket az 1920-as hatalomváltást követően az eredeti tulajdonos már nem kapta vissza, a tulajdonjogot pedig nemrég tisztázták, a képtárban őrzött műalkotások végérvényesen Marosvásárhelyen maradnak, a múzeum tulajdonát képezik. Bordi András festőművész, a képtár egykori igazgatója volt az, aki nem engedte, hogy a második világháború alatt „kimenekítsék” a képtárat, megmentve ezáltal a gyűjteményt a megsemmisüléstől, hiszen az a vonat, amely például a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tárgyait is szállította, bombatalálat áldozatává vált. A három műalkotás megvásárlásáról a továbbiakban tájékoztat a múzeum vezetősége – mondta érdeklődésünkre Soós Zoltán, hozzátéve, hogy az intézményt fenntartó megyei önkormányzat partner a műtárgyak, illetve múzeumi tárgyak vásárlásában. Mint korábban írtunk róla, a megyei múzeum feltett szándéka, hogy folyamatosan gazdagítsa az állományát, újabb és újabb műtárgyakat vásároljon. Antal Erika / Székelyhon.ro 2017. október 11.Macbeth a vásárhelyi Nemzeti műsoránA 2017/2018-as évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának repertoárján szerepel William Shakespeare: Macbeth című tragédiája, Keresztes Attila rendezésében, Szabó Lőrinc fordításában. A marosvásárhelyi közönség közül még sokan emlékezhetnek az 1969. május 10-én Harag György rendezésében bemutatott Macbeth előadásra is, melyben a címszerepet Csorba András alakította. Egy boszorkányos jóslattól indíttatva és felesége biztatására a sikeres hadvezér meggyilkolja az őt éppen kitüntetni készülő királyát. Az ölést hivatásszerűen űző Macbeth számára a katonához nem méltó, gyáván elkövetett gyilkosság után egyszer és mindenkorra kizökken az idő. A frissen, és főként jogtalanul szerzett hatalom közvetlen mellékhatása az annak elvesztése miatti állandó szorongás, ami hatalom- és becsvágyával társulva Macbethet további, sorozatos gyilkosságokba hajszolja. A ráció és boszorkányos jóslatok uralta álomvilág között feloldódik a határ, Macbeth és felesége pedig a lelkiismeret delíriumában él: a bűn és bűnhődés összefüggésének félelmetes állapotában. Ezeket a tényezőket kíséreli meg körüljárni Keresztes Attila és alkotócsapata a shakespeare-i tragédia színrevitelével. A szereposztás tagjai: Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Varga Balázs, Bokor Barna, Gáspárik Attila, Csíki Szabolcs, Barabás Hunor, Korpos András, Kádár L. Gellért, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Galló Ernő, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Tollas Gábor, Bálint Örs, Ruszuly Ervin, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, Szabó Franciska, Ádám Kornél, Czüvek Loránd, Demeter Márk-Cristopher, Lajter Ernesztó, Pál Zoltán, András Gedeon, Borsos Tamás, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Takács Örs, Nagy Levente, Nagy Péter. Zenei munkatársak: Boros Csaba és Ila Gábor. Közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kamarakórusa. Rendező: Keresztes Attila; díszlettervező: Fodor Viola; jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias; a jelmeztervező asszisztense: Szőke Zsuzsi; dramaturg: Demény Péter; zeneszerző: Boros Csaba; koreográfus: Dabóczi Dávid. Az előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi stúdióterében tekintheti meg a közönség október 13-án, pénteken 19 órától; érvényesek a Bernády György-mecénásbérletek. A 18 éven felülieknek ajánlott produkció román nyelvű feliratozással követhető. Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatta. Naprakész információk a színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook-oldalán: www.facebook.com/tompamiklos. pr-titkárság; Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 17.Egyhetesre nőtt Bernády Napok25 év a városépítő szellemében Negyedszázada született meg Marosvásárhelyen a városépítő polgármester nevét viselő, a megye magyarságának kulturális jólétét, gazdagodását szolgáló Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. Húsz évvel ezelőtt, 1998 októberében szervezte meg először az alapítvány a Bernády Napokat, amelyre azóta is minden ősszel sor kerül. Borbély László kuratóriumi elnököt a kétszeresen kerek évforduló kapcsán az elmúlt 25 évről, majd a jövő héten zajló rendezvénysorozatról kérdeztük. – Ön szerint mit jelent a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és az általa működtetett központ, a Bernády Ház a marosvásárhelyiek számára? – Divatos szóval egy „brand” lettünk Marosvásárhelyen. Sokan ismerik az alapítványt, nyomon követik a munkánkat, eljárnak az általunk szervezett rendezvényekre. Sikerült a Bernády Házba szoktatnunk a vásárhelyieket, évente közel tízezer látogatója van az egykori Baross, ma Horea utcai épületnek. Bizonyos rendezvények – irodalmi estek, előadások, vitaműsorok, képzőművészeti és népművészeti kiállítások – telt házas közönséget vonzanak ide. Az elmúlt években mintegy kétszáz eseménynek – vendégrendezvényeknek, illetve saját műsoroknak – adott otthont a Bernády Ház. – Mi volt az elsődleges céljuk, üzenetük ezeknek az együttléteknek? – Az alapítvány kétévente megújuló kuratóriuma folyamatosan igyekezett gazdagítani a kulturális kínálatot, szélesíteni az identitáserősítő, közérzetjavító rendezvények választékát, ötvözni a hagyományt és a modernet. – Milyen lépésekre volt szükség ahhoz, hogy a közművelődési központ az irodalom- és művészetbarátok igazi hajlékává váljon? – Az ingatlan megvásárlása és átalakítása után 1994 novemberében nyitotta meg kapuit a Bernády Ház. Pár év elteltével egyértelművé vált, hogy kinőtte kereteit, az alapítvány kuratóriuma ekkor határozott a tetőtér beépítéséről. Komoly összefogás révén sikerült ezt az elképzelést valóra váltani. Az átépítés idején, 2001 júliusától 2002 októberéig a háznak szüneteltetnie kellett tevékenységét, a helyhez nem kötött kezdeményezéseit viszont folytatta. A munkálatok befejezése után lényegesen nagyobb kiállítófelülettel és befogadóképességgel tölthette be hivatását a központ. A tetőtér főleg kamarakiállítások, fotótárlatok számára alkalmas, az egymásba nyitható földszinti termek pedig a legváltozatosabb rendezvények megszervezésére kínálnak kedvező feltételeket. A Bernády Galéria néven ismertté vált helyszínen két-három hetente váltják egymást a kiállítások. Fennállása óta 411 – a földszinti galériában 259, a tetőtériben 152 – tárlatot látott vendégül a ház. A kiállítások zárásakor a művészek egy-egy alkotásukkal gyarapítják az alapítvány műgyűjteményét, amely időről időre szintén a nagyközönség elé kerül. – Könyves rendezvényeknek is gyakori színhelye a Bernády Ház, ilyenkor, úgy tudom, a szerzők is adományoznak műveikből. De az alapítványnak saját kiadványai is vannak. – 25 év alatt 26 kiadványt, Márosvásárhely fekete márciusáról pedig egy DVD-t is megjelentettünk. – Az alapítvány örökségápolásáról szobrok, emléktáblák, emlékszoba is tanúskodik. Bizonyára nem könnyű rangsorolni, mégis érdekelne, mit tekint az elmúlt negyedszázad legnagyobb megvalósításának? – A kilencvenes évek elején a Bernády-kultusz jegyében kezdtük munkánkat, és most is ez a fő mozgatórugónk. Fontos mozzanatnak éreztük a Bocskay Vince alkotta Bernády-szobor felállítását 1994-ben, majd négy évre rá a hajdani polgármester mellszobrának, Hunyadi László munkájának leleplezését a Kultúrpalotában. De szintén kiemelten fontos volt a Bernády, a városépítő című monográfia megjelentetése 2015-ben. Mindig megdöbbent, mennyire elfelejtette a város építőjét, aki már a kordokumentumokban sem volt jelen, és akinek örökségével a kommunizmus évtizedeiben egyedül Marosi Barna foglalkozott. Ezért volt létfontosságú a rendszerváltás után felidézni, minden nemzedéknek, különösen pedig a fiataloknak továbbadni a rendkívüli szellemi hagyatékot. – Ez a fő törekvése a Bernády Napoknak is. Mire számíthat idén a rendezvénysorozat közönsége? – Évről évre igyekszünk minden korosztályt és társadalmi réteget megszólítani, így lesz ez most is. A legnagyobb újdonság az, hogy – a huszadik évfordulóhoz illően – nem pár napos, hanem egész hetes lesz a rendezvény. Október 23-án, hétfőn 14 órakor az V–VIII. osztályos diákok sportvetélkedőjével kezdődik a Szász Adalbert Sportlíceumban, ezt követően 17 órakor a Bernády Házban megnyílik Gyarmathy János szobrászművész kiállítása. 24-én, kedden 16 órakor a középiskolás sportiskolások vetélkednek tanintézetükben. Mindig igyekszünk a kor nyelvén szólni, újítani, ezért 20 órától slam poetryvel folytatjuk a rendezvénysorozatot a G Caféban. 26-án, csütörtökön 18 órakor Fülöp Gellért fotókiállítása nyílik meg a Bernády Házban, 27-én, pénteken pedig ugyanebben az időpontban, ugyanitt Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című könyvét mutatjuk be. Az elmúlt évek hagyománya szerint 28-án, szombaton délelőtt 10 órakor a református temetőben megkoszorúzzuk Bernády György sírját, 10.30-kor pedig a polgármester köztéri szobrát. A gálaest 18 órakor kezdődik a Kultúrpalotában. Ekkor kerül átadásra a Bernády-emlékplakett, majd ünnepi zongorajáték, Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp előadása zárja a Bernády Napokat. Egészen különleges estre számíthat a nagyérdemű, tudomásom szerint ugyanis ritkán lépett együtt közönség elé a Ránki család. – A korábbi években a Bernády Házban lehetett előzetesen helyjegyeket igényelni a gálaestre. – Így van ez most is. Mától mindennap délelőtt 10 órától 18 óráig vehetik át az érdeklődők a jegyeket, amelyekért természetesen nem kell fizetni. A helyjegyekkel együtt tombolajegy is jár a kedves közönségnek. A sorsolásra a gálaesten kerül sor, a szerencsés nyertes Sz. Kovács Géza segesvári képzőművész egyik alkotásával gazdagodhat. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 18.Gyarmathy János bronzvilágaÚjra közönség elé áll a marosvásárhelyi szobrászművész. Bronzvilág című egyéni tárlatára a XX. Bernády Napok nyitórendezvényeként kerül sor október 23-án 17 órakor a Bernády Házban. A Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezte kiállítás az alkotó új és régebbi plasztikáiból mutat be átfogó válogatást. Gyarmathy János művészetét kisfilmek is felvillantják. A megnyitóünnepségen Borbély László, a BGYKA elnöke és Nagy Miklós Kund művészeti író mond köszöntőt. A tárlatot Markó Béla, a KKAA elnöke nyitja meg. Közreműködik Bogdán Zsolt kolozsvári színművész. A kiállítást Szepessy László rendezte. Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 24.Tolongtak a vásárhelyiek a Bernády Napokat megnyitó Gyarmathy-kiállításonBronzvilág a címe a marosvásárhelyi Bernády Házban megnyílt Gyarmathy János kisplasztikai kiállításának. Ezzel a rendezvénnyel kezdődtek el hétfő este a 20. alkalommal megszervezett Bernády Napok. Ahogy Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke fogalmazott, a képzőművészet, irodalom, zene és költészet találkozott egymással a rendezvényen. Az üzenete pedig az, hogy „fogjuk meg egymás kezét, és őrizzük meg értékeinket” – hangsúlyozta. A tárlatnyitó rengeteg embert vonzott. A bejárat előtt is rengetegen álltak, hogy bemehessenek és megtekinthessék a nem mindennapi kiállítást. A megnyitón Bogdán Zsolt kolozsvári színművész szavalt, Nagy Miklós Kund és Markó Béla méltatta a marosvásárhelyi szobrászművészt és a kiállított műveit, majd a Márton László által az Erdélyi Magyar Televízió számára készített Gyarmathy Jánosról szóló kisfilmet is levetítették. A 25. egyéni tárlata ez Gyarmathynak – mutatott rá Nagy Miklós Kund, aki elmondta, gyakran látogat el a szobrász műtermébe, és mindig lát új munkát kikerülni a kezei közül. Látásmódja, egyéni stílusa annyira rá jellemző, hogy bárhol állít ki, mindehol felismerik a munkáit. Az anyag legyőzéséről, a határok átlépéséről, térről és időről beszélt Markó Béla költő, aki a kiállított szobrok által elmesélt, vagy elmesélhető történetekre hívta fel elsősorban a figyelmet. A tárgyak, mint például a harang, a pohár, a rács a mellkasban, mind olyan dolgok, amelyek gondolatokat, érzéseket fejeznek ki, szenvedésről, szeretetről szólnak, továbbgondolkodásra serkentenek. „Ha látni is megtanulunk, nem csak nézni, megtudhatjuk, hogy lezuhan-e a kardélen táncoló ember” – hozta fel a példát a költő, aki számára a leglenyűgözőbb alkotás a Szarvassá vált fiúk című alkotás, amelyben a múlt és a jövő is tetten érhető. A kemény bronz Gyarmathy János keze alatt finoman érzékelteti a mondanivalót – mondta Markó, aki Bartók Béla zenéjét, Salvador Dali festészetét említette a kiállított szobrok kapcsán. Ez várható a Bernády Napokon Az idén 25. évfordulóját ünnepli a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és 20. évfordulójához érkezett a Bernády Napok is. Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött, hétfőn a Szász Adalbert Sportlíceumban az 5-8. osztályosok méretkeztek meg, kedden a 9-12. osztályosoké lesz a terep. Kedd este a G-caféban Slam poetry versenyt szerveznek. A műsorkínálat további részében Fülöp Gellért fotókiállítása nyílik meg csütörtök este 6 órától a Bernády Ház emeleti galériájában, pénteken este 6-tól Fodor János: Bernády György – Politikai életrajz című kötetét mutatják be. Szombaton megkoszorúzzák a Bernády sírját a református temetőben, majd köztéri szobrát. Szombat este 6 órakor kezdődik a Kultúrpalota nagytermében az ünnepi est, ahol átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp – zongoraestje zárja az eseménysorozatot. Antal Erika / maszol.ro 2017. október 25.Bernády György, a református főgondnok500 éves a reformáció Mindannyiunk számára ismert tény, hogy Marosvásárhely korszerűsítése, mai képének kialakítása, a vidéki település urbanizált központtá tétele a 20. század eleji mozgalmas időszakban következett be, azokban a boldog békeidőkben, ami a városlakók tudatában elválaszthatatlan Bernády György nevétől. Bernády György 1864. április 10-én Bethlenben született, gyógyszerész családból származott. Családjával együtt gyerekkorában költöztek Marosvásárhelyre. Édesapja, Bernády Dániel megvásárolta a főtéri Aranyszarvas gyógyszertárat. Bernády György a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett, majd Kolozsváron, végül Budapesten folytatta tanulmányait. Előbb gyógyszerészdoktori címet szerzett, majd az állam- és jogtudományok karon is ledoktorált. Tanulmányai után patikus lett. Ezután hamarosan országgyűlési képviselőként kapcsolódott be a közéletbe, 1890-ben törvényhatósági tag, 1900-ban pedig rendőrfőkapitányi pozíciót töltött be. Szakmai pályája egyfajta családi hagyomány folytatása volt. A gyógyszerészi hivatás mellett édesapjától örökölte a közélet iránti érdeklődést és elkötelezettséget is. Ifjúkorában számos alkalommal figyelemmel kísérte azokat a közösségi karitatív tevékenységeket, melyekben édesapja aktívan részt vett. A közügyekben való korai jelenléte miatt egyáltalán nem volt meglepő az, hogy 1902-ben polgármesterré választották. Első ízben 1913-ig volt polgármester, majd utána öt évig főispáni tisztnek örvendhetett. 1919 januárjában a város román közigazgatás alá került, aminek eredményeképpen a közintézményekből eltávolították a magyar tisztviselők zömét. Bernády György az 1918 és 1919 közötti időszakot Budapesten töltötte egyrészt jogtanácsosként, másrészt a későbbi karrierjének építésén fáradozva. 1920-ban tűnt fel ismét Marosvásárhelyen, részt vállalva az Országos Magyar Párt tevékenységéből. 1926–1929 között pártpolitikai egyezség alapján ismét őt választották polgármesterré. Ez alatt az időszak alatt saját bevallása szerint is legnagyobb megvalósítása a város hiteleinek, pénzügyi helyzetének rendezése volt. 1926-tól Maros-Torda vármegye parlamenti képviselője lett. 1930-ban kivált az Országos Magyar Pártból, és megalapította a Polgári Demokratikus Blokkot, így pár évig ellenzéki oldalt képviselt. 1933-ban lépett vissza az Országos Magyar Pártba, és itt folytatta munkáját haláláig. Saját nemzete, nemzetisége érdekében mindvégig hűségesen ügyködött, viszont az ebben az időszakban végzett tevékenysége már nem hozott látványos újításokat, így a marosvásárhelyiek többnyire az első polgármesterségének idejére emlékeznek. Bernády György polgármesteri székének elfoglalása után megnövekedett Marosvásárhely lélekszáma, rendeződtek a város pénzügyei, és elkezdődtek azok a korszerűsítések, építkezések, amelyeket a marosvásárhelyiek ma is előszeretettel elevenítenek fel akár a városi ünnepségek nyilvános diskurzusaiban, akár napilapok hasábjain, akár a helytörténeti olvasmányaik során. Mindezzel a tevékenységével a polgármester európai rangra emelte a települést. Az intézmények létrejöttével elkezdődtek a kulturális események is, így 1909-ben Bernády György közbenjárása révén felcsendült az első szimfonikus hangverseny, 1910-ben pedig megtartották a város saját filharmonikus zenekarának első koncertjét, melyet sok más követett. 1913-ban a Kultúrpalota orgonáját felavató hangversenyt tartottak, itt és ekkor kezdte el működését a mozi is. Egyre több színházi előadás került megrendezésre, ugyanakkor a sportélet is felvirágzott. A 19. század második felében létrejött egyletek és társulatok élete fellendült, és Bernády György dinamikus szervezőmunkájának köszönhetően újabbak jöttek létre. Amellett, hogy ezek a társulatok a korábbi városi kultúra részei is voltak, a polgármester vélhetően a társasági, közösségi életben látta a fellendülés, a kispolgári mentalitás megváltoztatásának lehetőségét, így próbálta demokratikus szellemiségét terjeszteni, és a város polgárságának különböző társadalmi rétegeit egymáshoz közelíteni. Az 1902 és 1912 közötti időszak sajtóanyagának egy részéből az derül ki, hogy Bernády György tagja, de legtöbbször hosszabb-rövidebb ideig elnöke is volt a Székely Társaságnak, a helyi verseny- és úrlovas szövetkezetnek, az önkéntes tűzoltóegyletnek, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Társaskörnek és a Szépítő Egyletnek, melyeket ő maga alapított, a Dalkörnek, a Kaszinónak, mely ebben az időszakban a helyi intelligencia, az úri körök exkluzív klubjának számított, illetve a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholynak. Mindezek mellett iskolaszéki elnök volt és a Székely Játékgyár és Faipari Részvénytársaság elnöke. A városi polgárság egységét hivatottak biztosítani a rendszeresen megszervezett társas vacsorák is, amelyeken bárki részt vehetett és bármiről érdeklődhetett a városvezetéssel kapcsolatban. Bernády György polgármestersége előtt is volt példa ilyen jellegű összejövetelekre, de azok leginkább zárt elit körökben történtek. Az egyesületi és közösségi élet fellendítésével a polgármester megteremtette azt a horizontot, amelyen belül lehetségessé vált az ismerkedés és a közös élet. Célja a település lakóinak egységesítése volt, közös értékrend kialakítása, mely által az identitás erősíthető. Mindenképp kiemelendő Bernády György iskola- és egyháztámogató tevékenysége, mely szintén az egységes közösségi mentalitás kialakításának jegyében történt. Református családban nevelkedve már gyerekkorától kezdve közel állt hozzá az egyház erkölcsi, szellemi értékrendje. Marosvásárhelyre költözésük után a Református Kollégium padjaiban tanult, ahol ugyancsak a hit megtartó erejének fontosságát ültették el benne. Amikor 70. születésnapja alkalmából köszöntő ünnepséget szerveztek neki, Nagy Endre igazgató – a kollégium elöljárósága és tanári kara nevében – így fogalmazta meg a kezdetet: „A lélek munkája több mint félszázaddal ezelőtt, 1878 szeptember 3-án vette kezdetét, amikor Őméltósága, mint V.-ik középosztályos tanuló, két fivérével egyszerre kollégiumunk kötelékébe lépett. Két közép és két bölcselmi osztály elvégzése után, 1882 junius 30-án lépett ki a kollégium kötelékéből, utolsó intelemként fogadva lelkébe az akkori igazgatótanár, néhai Horváth Gáspár búcsuszavait: »Választott pályátokon erélyesen, kötelességeitekről meg nem feledkezve törjetek elő s használjátok a reátok bizott talentumokat.« A 18 éves ifju lelkében a predestináció gondolatával megtisztult hittel, törhetetlen faj és nemzet szeretettel, Istentől gazdagon juttatott talentumokkal lépett az életbe”. Hithű református ember lévén, valóban kötelességének tekintette az egyház és a kollégium ügyeiben való foglalatosságot. 1896 novemberéig a református egyház kerületi gondnoka volt, majd 1904 októberében a marosvásárhelyi egyházközség képviseleti közgyűlésén főgondnokká választották meg. Rendszeres tevékenysége jól nyomon követhető a fennmaradt írásos dokumentumokban, melyek a Református Egyházkerületi Levéltárban lelhetők fel Évrendezett iratok cím alatt, illetve itt őrzik az egyháztanácsi jegyzőkönyveket és az elöljárósági gyűlések jegyzőkönyveit is, melyekben az egyházközség mindennapi teendőiről szóló megbeszélések olvashatók. Bernády György 1921-ig töltötte be ezt a szerepet, majd a Református Kollégium gondnoka lett. 1925-től kezdődően, szintén az egyházmegye közgyűlésén született döntés értelmében a kollégium örökös tiszteletbeli főgondnokává nevezték ki, ezt a küldetését odaadással teljesítette késő öregkoráig. Néhai Keresztes Gyula építészmérnök, a kollégium egykori diákja így emlékezett vissza személyes találkozásukra: „a kollégiumban – mint főgondnok – többször volt benn az iskolában, s beszélgettünk, ugye mindig kérdezte, hogy hogy vagy, mint vagy, mit tanultok. Személyesen is. (…) mindig olyan nagy valakinek láttam, és az is volt, mert az iskolában is, mikor megjelent, mindenki tisztelettel volt vele szemben. Tanároktól elkezdve diákokig mindenki. (…) Mikor jött végig a folyosón például, akkor kiálltunk, tisztelegtünk, köszöntöttük. Hát, öreg úrnak néztük már ugye akkor mint diákok”. Tehát a szervezőmunka mellett Bernády György fontosnak tartotta a személyes találkozást is a kollégium diákjaival, tanáraival. Korábban említett 70. születésnapi ünnepségén Nagy Endre igazgató a következő megnevezéssel illeti: „a romániai összmagyarság és az erdélyi református egyházkerület egyik reprezentánsa, mint Marosvásárhely város ügyeiben ismételten tevékeny vezető és a mi kollégiumunk főgondnoka”. Az egyházzal és kollégiummal való szoros kötelékének jeleként halálakor az iskola dísztermében ravatalozták fel. Az 1938. október 23-án megjelent Reggeli Újság így ír erről: „Bernády György dr. mindenkor tanujelét adta a fiatalság iránti szeretetének és áldozatkészségének. Ezért vonult vissza minden közéleti funkciótól, egyedül a Kollégium főgondnokságát tartotta meg és élete végéig hatványozott odaadással töltötte azt be. Ezért kivánkozott utolsó elvárásával még egyszer a Kollégium disztermébe, amelynek ujból való felépitésében oroszlánrésze volt. Az elhunyt ravatalát a diszteremben állitották fel már szombaton este s annak őrségét a Kollégium tanulóifjusága szolgáltatta. Idezarándokolt a város népe vasárnap és hétfőn s dacára az ólomsulyu esőnek, kicsinynek bizonyult a diszterem a temetésen résztvevő nagyközönség számára”. Azt, hogy az egység, a közös értékrend kialakításáért tett munkája nem volt hiábavaló, bizonyítja a tény, hogy ravatalánál ugyanúgy megjelentek a polgári és katonai előkelőségek, mint a különböző felekezetű egyházak és iskolák képviselői, az iskolák tantestületei és diákjai, az egyesületek, társulatok elöljárói, illetve városlakók sokasága: „Ezután esernyő erdők alatt megindult a többszáz főből álló temetési menet a református sírkertig, ahol Bernády György dr elhunyt felejthetetlen leánya Györgyike mellett fog pihenni a feltámadásig. A harangok minden felekezet templomában zugtak, az üzletek lehuzták redőnyeiket, amig a kiséret beérkezett a református temetőbe. Itt sem volt bucsubeszéd és a cigányok sem adhatták a felajánlott kiséretet száztagu zenekarral »valamennyiünk apjá«-nak, mint mondották”. Bernády György tehát amellett, hogy szívós tettrekészségének köszönhetően Marosvásárhelyből modern, az akkori nyugati elvárásoknak is megfelelő várost alakított, mélyen ragaszkodott azokhoz az egyházi hagyományokhoz, melyek határozott, gerinces felnőttet nevelnek a diákból, és melyek az embercsoportból közösséget kovácsolnak. György Veress Imola / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 27.Jól fogna egy új Bernády MarosvásárhelynekNem mítoszrombolónak szánta könyvét Fodor János történész, mégis úgy gondolja, hogy árnyalni fogja a képet a „városépítő polgármesterről”, vagyis közelebb hozza az olvasókat Bernády György reális személyiségéhez. Az olvasóink által is Bernády-kutatóként ismert történészt nem csak a Bernády-kultuszról faggattuk, de még arról is, vajon szükség lenne-e egy jelenkori Bernádyra. Bernády-kutatóként sok érdekességre derített fényt Fodor János történész – A vásárhelyi magyaroknak kétségtelenül idealizált képük van Bernády Györgyről. Változtathat-e a könyv ezen az imázson? – Úgy gondolom, hogy igen. Valóban többnyire egy pozitív kép él Bernádyról, mint a „városépítő” és a „boldog békeidők tevékeny polgármestere”. A könyv azt gondolom, hogy árnyalni fogja ezt a képet, ugyanakkor közelebb is hozza az olvasókat a személyiséghez, vagyis a realitáshoz. Célom ugyanakkor nem mítoszrombolás, csupán tisztázni azokat a tényeket, amelyeket a történelmi dokumentumok és források is igazolnak. Nem idealizált, hanem remélhetőleg kiegyensúlyozott Bernády-képet fog kapni az olvasó a kötettel, amelyben megismerheti a családot, a jó tanulmányi eredményeket elérő diákot, a kezdő és amatőr, de tudáséhes karrierkezdőt, később a hideg, kimért és olykor furfangos politikust, a csalódott és szerető férjet, a boldog és tragédiákat átélt családapát, egyszóval az embert, annak minden minőségében. – Nevezhetjük Bernádyt politikusnak? – Egyértelműen nevezhetjük, sőt megkockáztatom, hogy elsősorban politikus volt, és csak azután gyógyszerész, jogász, polgármester stb. A politika már zsenge fiatalkorában érdekelte. A kolozsvári és budapesti tanulmányai alatt nyitott szemmel figyelte a könyvek és vegyszerek mellett az országban történő politikai eseményeket is. Gyógyszerészként korán megörökölte a családi patikát, azonban ez szinte egy évre sem kötötte le figyelmét úgy, mint az általa izgalmasabbnak vélt politika világa. A patikát végül bérbe adva tagja lett a törvényhatósági bizottságnak, nem sokkal később már országgyűlési képviselő volt, és így tovább. Igazából politikai ambícióinak határait saját maga szabta meg, ha igazán szerette volna, lehetett volna budapesti főfunkcionárius is. Politikai credója a mindenkori hatalommal való jó kapcsolat volt, azonban ennek felismerése is kvalitásai közé tartozott. Legtöbben csak legendákat tudnak a legendás polgármesterről – Tisztelték-e polgármestersége, közéleti tevékenysége idején a vásárhelyiek? – A mai idealizált Bernády-képünkhöz képest sokszor teljesen mást gondoltak róla. Először is származásilag nem volt székelyföldi, így elképzelései felvázolásakor sokszor ezt fel is rótták neki. Másodsorban, ahogyan említettem, politikus volt és ahogyan manapság, ez nem mindig jelentett feltétlen megbecsültséget. Mondok egy példát: pályáját a városi függetlenségi (ellenzéki) párti oldalon kezdte, egészen a vezetői tisztségig vitte ezt városi viszonylatban. Azonban következtek az 1896-os országgyűlési választások. Nemes egyszerűséggel átigazolt a kormánypártba, ami akkoriban igencsak hangos botrányt eredményezett. Az ellenzéki párt tehát vezető nélkül maradt. Sokan ezt évekig nem bocsátották meg neki, ekkor romlott meg első ízben a kapcsolata Petry Zsigmond mészárossal is. Végeredményben a város is annyira szerencsétlen helyzetben volt, hogy amikor 1902-ben polgármesterré választották Bernádyt, már ez az „átigazolás” nem számított, később valahogyan feledésbe is merült. Tény, hogy minden korszakban megvoltak azok a városi befolyásos csoportok, amelyek tisztelték és követték, illetve amelyek versengeni kívántak vele. Utóbbiak többnyire nem jártak sikerrel, de összességében politikai ellenfelei is tisztelték tevékenységét. – Kevés magyar polgármesternek van annyira jó megítélése, „sajtója”, mint Bernádynak. Joggal? – Nem mindig volt ez így Bernády esetében. Azon korszerű politikusok közé tartozott, akik időben felmérték és bizonyos fokig manipulálták a sajtót. Komoly időt és energiát szentelt annak, hogy jó megítélése legyen, legalább a helyi lapokban, de sokszor ismeretségi körének köszönhetően a fővárosiakban is. Ez egyébként manapság is hasonlóan működik a sajtó világában, vagyis kevés változott azóta. Sajtóbotrányok akkor is voltak, amelyek egészen alpári hangnemben zajló vitákig vezettek. Ugyanakkor olyan alkalomról is tudunk, amikor Bernády neve gyászkeretben szerepel a helyi sajtó főoldalán, de nem a halála miatt. Hanem egyszerűen az adott orgánum így jelezte a szakítását az addigi támogatottjával, vagyis a lap számára Bernády politikailag halott volt. Persze ezek nem tipikus esetek, többnyire azért az őt dicsérő cikkek voltak jellemzően nagyobb számban. Ezzel is mintegy tudatosan készült arra, hogy neki egyfajta kultusza lesz, vagyis nagyon ügyelt a későbbi megítélésére. – Tudom, a történészek gyűlölik a mi lett volna, ha kezdetű felvetéseket, de azért játsszunk el a gondolattal: milyen lenne ma Vásárhely Bernády György polgármestersége nélkül? – El tudok képzelni pár dolgot ezzel kapcsolatban, ami viszont nem biztos, hogy így lenne. Mivel ez általános tendencia volt a korszakban, azt hiszem, lenne impozáns városháza Marosvásárhelyen, viszont nem biztos, hogy ez szecessziós stílusban épült volna, illetve az sem, hogy oda, ahol éppen ma áll. Továbbá azt is elképzelhetőnek tartom, hogy épült volna hamarabb városi színház is, viszont nem hiszem, hogy lett volna Kultúrpalota, mivel ez utóbbi egy teljesen Bernádyhoz kötődő kivitelezés. Az utcák és az infrastruktúra állapota is sokkal lassabban épült volna ki, ami egy lassúbb dinamikájú városbővüléshez vezetett volna a maihoz képest. Összességében pedig a központi arculata is más lenne, talán a főtér sem a mai helyén állna. Végül is ebből is kirajzolódik, hogy mit „örökölt” a mai város. A könyvben bemutatja a politikus emberi oldalát is, például megtudjuk, milyen apa volt: – A vásárhelyi magyar fiataloknak mond-e valamit az építő elöljáró neve? Oktatási szinten megjelenik-e valahol Bernády? – Én csak remélni tudom, hogy a vásárhelyi iskolákban időt szentelnek a honismereti témáknak, ezenbelül pedig Bernádynak is. Jó néhány történelemtanár kollégám mindenképp igyekszik a zsúfolt tananyagba Bernádyt is beépíteni, mindazzal, amit képviselt. Jómagam is néhányszor segítettem ebben, illetve amennyiben igény lesz, a jövőben is fogok. Ugyanakkor ott van minden évben a Bernády Alapítvány által szervezett októberi vetélkedő, amely azért jellemzően megmozgatja a kis- és középiskolás diákok egy részét. A kötet remélhetőleg beépül a következő évek vetélkedőibe, hiszen lesz miből készülniük a diákoknak. – Milyen a Marosvásárhelyen élő románok viszonyulása Bernádyhoz? Ismerik? Tisztelik? Frusztrálja őket? Esetleg csak a „szokásos” magyar múltba révedezés eszközének tartják? – Néhány ismerőstől volt szerencsém ezt megérdeklődni őszintén, de azt hiszem, ez nem egy reprezentatív minta, így nem tudom, a többség hogy viszonyulhat. Az ismerőseim mindenképp elismerően nyilatkoztak róla, mivel szerintük sok mindent épített, amelynek közösen lehetünk ma is élvezői. Amit megfigyeltem, hogy többen is valamifajta hasonlatba próbálják helyezni Bernádyt egykori román kortársával, Emil Dandeával. Kétségtelen, hogy a hasonlat nem túl szerencsés, hiszen teljesen más a perspektíva a két személyiség között, viszont a szimbolikus tereken és emlékezetpolitikában is városi versengés figyelhető meg a két közösség között a két jeles személyiségről. Egész alakos szobruk van a városban, amelyet szinte azonos időpontban állítottak, egymás mellett található a Kultúrpalotában mindkettejük emlékszobája, mindkettejükről most már rendelkezésre állnak életrajzi kötetek stb. Az ilyen versengés szerintem fölösleges. Én legalábbis nyitott vagyok, hogy munkámat megismertessem a román közönséggel is, sőt, pár évvel ezelőtt szintén a Bernády-napokra egy kétnyelvű ismeretterjesztő füzetecskét szerkesztettem Bernády polgármesterségéről. Azt gondolom, hogy érdemes lenne megismerni, hogy mit gondol Bernádyról a román közösség, és a mi feladatunk, hogy ismeretanyagokkal hozzájáruljunk, mivel az ő személye nem lehet politikai konfliktus tárgya a városban. Nagyjából egyszerre lett Bernádynak és Dandeának egész alakos szobra. – Vásárhely a szintén nagy múltú Kolozsvárhoz, Szebenhez, Brassóhoz képest alig változik, ami a városképet, például a főtér arculatát illeti. Elképzelhető, hogy a nagy becsben tartott Bernády-örökség az egyik gátja a bátrabb újításoknak? Vagy minden csak azon múlik, hogy milyen nemzetiségű a kezdeményező? – Gátja nem lehet, hiszen Szeben és Kolozsvár központjának megújulása és városfejlesztése a kulturális örökség, vagyis a központi impozáns épületek felújításával és az akörül szervezett terek átstrukturálásával kezdődött. Szerintem nem nemzetiségfüggő, ha kezdeményezésről van szó, ugyanis igény van rá, de megfelelő szakemberi hozzáértés is szükséges, amely méltó módon tud hozzányúlni az ilyen fajta átalakításokhoz. – Lesz, lehet egy új Bernádyja Vásárhelynek? – Ezt nem tudom, de erősen jól fogna. De nem egy múltbeli minta szerint, hanem ahogyan akkoriban Bernády is vélekedett, a korszerűség és a jövő igényeinek megfelelően, aki például egy smart-city koncepciót véghezvinne. Fodor János Bernády György – Politikai életrajz című könyvét október 27-én, pénteken 18 órától a Horea utcai Bernády Házban mutatta be Novák Csaba Zoltán történész. Közreműködött Kilyén László színművész Pataky István / liget.ro 2017. október 28.Bemutatták Marosvásárhelyen Fodor János Bernády Györgyről írt kötetétAz idén 25. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, és 20. évfordulójához érkezett az idén először egy hetesre bővített Bernády Napok. 1938. október 22-én hunyt el Marosvásárhely legnevesebb, városépítő polgármestere, akit október 24-én temettek el a református temetőben. Ennek tiszteletére szervezi meg minden évben a polgármester nevét viselő alapítvány a Bernády Napokat. A több napos, idén először egyhetes sorozat célja Bernády György emlékének ápolása, kultuszának felelevenítése – mutatott rá Borbély László, az alapítvány elnöke péntek este Fodor János könyvbemutatóján. Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött hétfőn, amelyen a Szász Adalbert Sportlíceumban százhúsz 5–8. osztályos magyar és román diák mérkőzött meg. Borbély arról is beszélt, hogy sokszor esik szó arról, hogy Marosvásárhelyen két párhuzamos társadalom létezik, egy román és egy magyar, de a sport által sikerült a román és a magyar fiatalokat közelebb hozni egymáshoz. A Bernády Napok egyik célja ugyanis a fiatalok megszólítása, bekapcsolása az események sorába. „Ha egy román gyerek Bernády György nevével és arcképével ellátott oklvelet visz haza, talán felkelti a család, a szülők érdeklődését és utána olvasnak, hogy ki is volt Bernády” – mutatott rá az alapítvány elnöke. A rendezvénysorozat keretében csütörtökön Fülöp Gellért fotóiból nyílt kiállítás a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben, pénteken Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című kötetét mutatták be. Szombat délelőtt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány megkoszorúzza az egykori városépítő polgármester síremlékét a református temetőben, majd a köztéri szobrát. Szombaton az ünnepi esten átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Rudolf – zongoraestje zárja az eseménysorozatot. Mielőtt Fodor János könyvének ismertetésére tértek volna, Fülöp Gellért egy zászlót adományozott az alapítványnak Bernády György portréjával. Fodor Jánost és kötetét Novák Zoltán méltatta pénteken. Kiemelte a szerző befektetett munkáját, aki közel tíz éves kutatása eredményeként egy hiánypótló könyvet tett az olvasók asztalára. Tavaly ugyan megjelent egy monográfia Bernádyról, azt megelőzően pedig tanulmányok láttak napvilágot, de a polgármester politikai életrajza kevésbé volt ismert a marosvásárhelyiek számára. Fodor Bernády György politikai állomásait, politikai pályafutását ismerteti a kötetben, megmagyarázza ennek összefüggéseit. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatja. Arra a kérdésre, hogy az elöljáró milyen személyiség volt, milyen volt a problémamegoldó készsége, elmondta: tehetsége volt ahhoz, hogy felmérje, kikkel érdemes szövetkezni, hogy abból a kapcsolatból eredmények szülessenek. Nem az ideológia, hanem a gyakorlat irányította tetteit, mindig az éppen aktuális politikai helyzettől függött, hogy barátjának, vagy ellenségének érdemes lenni. Az is elhangzott, hogy azok közé a kevés politikusok közé tartozott, aki képes volt megszólítani bármelyik társadalmi réteget. A két világháború között is ezt a vonalat követte, hogy a politika ne csak egy kiváltságos rétegé legyen, próbálta a munkásosztályt is megszólítani. A kutatás folyamatáról Fodor János elmondta: már középiskolásként, de főleg elsőéves egyetemistaként kezdte érdekelni Bernády György élete. A Bernády Alapítványtól kapott sok segítséget, illetve elkezdett levéltárazni. Az esten továbbá versszavalás következett, Kilyén László Bernády 70. születésnapjára írt Gagyi László költeményét, majd egy csípős, ironikus verset adott elő, amelyet nagyon valószínűséggel a Rakéta című szatírikus lap főszerkesztője írt Anonymus névvel. Antal Erika / maszol.ro 2017. október 30.Gyarmathy János a kitüntetettÜnnep Bernády szellemében A városépítő polgármester nyughelyénél gyülekeztek szombat délelőtt a Bernády-örökség ápolói, éltetői. A marosvásárhelyi temetőben zajló emlékezés, koszorúzás a Bernády Napok hagyományos mozzanata, amelyet ezúttal is a rendezvénysorozat zárónapjára – a korábbi években péntekre – időzített a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma. Borbély László kuratóriumi elnök az idei év különlegességére, a 25 éves alapítvány és a 20 éves rendezvénysorozat jubileumára emlékeztette a jelenlevőket. – Ezen a helyen mindig elgondolkozom azon, mit jelent nekünk Bernády, és hogyan tudjuk ezt megjeleníteni. A Bernády Napok szervezésekor igyekszünk minden évben valami újat hozzátenni a Bernády-kultuszhoz, és mindig rájövök arra, hogy van még mit felmutatni – tette hozzá a kuratóriumi elnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőben lesz Bernády György halálának 80. évfordulója, és mivel a hajdani polgármester Marosvásárhely hitéletében is fontos szerepet töltött be, egyházi főgondnok volt, 2018-ban az egyházzal közösen szeretne erről megemlékezni az alapítvány. „Mintha az egész város...” Bernády sírjának megkoszorúzása után az együttlét a városépítő szobránál folytatódott. – Ha nem is vagyunk sokan, lélekben úgy vagyunk itt, mintha itt lenne az egész város – mondta a koszorúzás előtti percekben Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnöke. Borbély László az 1994-es szoboravatót idézte fel, amikor akkora volt a tömeg, hogy a Sáros utcáról nem lehetett látni a végét. A rendkívüli eseményt Bálint Zsigmond fotóművész úgy örökítette meg, hogy fényképén a tizenötödik sorban állók is felismerhetők, az alkotás jelenleg is megtekinthető a Bernády Házban – hallhattuk az alapítvány kuratóriumi elnökétől, aki szerint Bernády öröksége iránt az évek során sem lanyhult az érdeklődés, ezt jelzi az is, hogy 1995-től – amióta a nyilvántartást vezetik – a Bernády Ház 2642 rendezvénynek adott otthont, és azok nagy része a hajdani polgármester alakjához kapcsolódott. – Bernádynak számomra ma is ugyanaz az üzenete, mint eddig bármikor: fogjunk össze mi, romániai magyarok, és tegyünk le valamit közösen az asztalra. Ha van ehhez hit és akarat, sok év múlva is fogunk itt találkozni – zárta beszédét Borbély László, végül azt is megjegyezte, nem baj, hogy a megemlékezés alatt a közelben éppen egy jegyespárnak muzsikáltak, ez is a város hangulatához tartozik, az viszont fontos, hogy a város igazi hangulatát ne hagyjuk megváltoztatni. Az elkövetkező percekben a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi tagjai, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, a megyei és városi RMDSZ képviselői, az RMDSZ marosvásárhelyi Nőszervezete, a MAG (Mai Generáció Ifjúsági Szervezet), illetve a Szovátai Bernády Közművelődési Egyesület illetékesei helyezték el koszorúikat a városépítő polgármester szobránál. Az ünnepi pillanat után rövid ideig még együtt maradtak az emlékezők. Bulyovszky Loránd, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi titkára ekkor idézte fel a szobor születésének jelképerejű körülményeit, azt, hogy Bocskay Vince alkotása sok maroknyi bronzból, a marosvásárhelyiek által felajánlott kilincsekből, lakatokból, kulcsokból öltött testet 23 évvel ezelőtt. Alkotójához tért vissza az emlékplakett Délután a zsúfolásig telt Kultúrpalotában folytatódott az ünnepség. Borbély László az elmúlt negyedszázad megvalósításait körvonalazta: 262 képzőművészeti tárlatot, 15 fotókiállítást szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány a Bernády Házban, amelynek gyűjteménye 250 képzőművészeti alkotással és 150 fotóval gazdagodott az évek során, 26 kiadványt publikáltak a 25 év alatt, és az elmúlt három évben több mint kilencezren látogatták meg a volt Baross utcai Házat. Az alapítvány kuratóriumi elnöke az elmúlt idők Bernády Napjaira is visszatekintett. – Mindig fontosnak éreztük megszólítani a fiatal nemzedéket. Fantasztikus volt látni, ahogy versenyeznek, esszéírásban, filmezésben mérik össze tehetségüket a diákok. Két éve sportvetélkedőket szervezünk nekik, és ezekre a versenyekre sok román iskolai osztály is benevez. Minden résztvevő Bernády-emlékéremmel tér haza, így a román gyermekek, fiatalok is találkoznak a hajdani polgármester nevével, örökségével. Az idei rendezvénysorozatból Borbély László a slam poetryt is kiemelte, majd az egyik fiatal alkotásából idézve tette fel a költői kérdést hallgatóságának: – Eleget tettünk annak, hogy ez a hely jó legyen nekünk? Végezetül a kuratóriumi elnök köszönetet mondott a marosvásárhelyieknek az elmúlt 25 évért, a közönség támogatása, jelenléte nélkül ugyanis nem élte volna meg a negyedszázadot a városépítő nevét viselő rendezvénysorozat. A gálaműsor kiemelkedő pillanata a Bernády-emlékplakett, Gyarmathy János szobrászművész bronzplasztikájának átadása volt, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal ítélt oda az alapítvány kuratóriuma. Az idei kitüntetett maga az emlékplakett alkotója volt. A szobrászművészt laudáló Nagy Miklós Kund beszéde elején Bernády György hitvallásnak is beillő szövegét idézte, amelyet a polgármester 1913-ban a Kultúrpalota felépülésekor tett közzé: „…Célomat elértem. A város közönsége egyetlen adófillérének igénybevétele nélkül (...) megépítettük Maros-Vásárhelyen a magyar közművelődés templomát, megteremtettük a legnemesebb értelemben vett népházat”. Ezt az „alkotó, teremtő vágyat, az emberség, az érték és szépség kiterjesztésének szándékát” vonatkoztatta a méltató Gyarmathy János életművére, a négy évtizede töretlenül felfelé ívelő alkotóművészetre és a művészpedagógusi tevékenységre egyaránt. – Művészete önmagáért beszél, lélekbe hatolva szólítja meg a szemlélőt, bravúros formai megoldásokkal ejti ámulatba a nézőt. Bronz kisplasztikái egy olyan sajátos világot képviselnek, amelyet joggal tekinthetünk gyarmathys köznapi mitológiának, groteszk misztériumnak. Térszobrai olyan eszmét megtestesítő személyiségeket, jelképeket hoznak elénk, akik mindannyiunknak nagyon sokat jelentenek: Kós Károly, Bartók Béla, Petőfi Sándor, Aranka György, Szent László, Árpád nagyfejedelem... Több kis szobra németországi városokban, Iserlohnban, Halternben, Ratingenben teljesedhetett ki monumentális méretűvé – hallhattuk a méltatótól, aki a továbbiakban a szobrászművész egyetemi mesteréről, Korondi Jenőről is említést tett, majd megbecsült alkotóvá vált tanítványai közül is felsorolt párat, végül kitüntetéseiről szólt. – A művészi munkáját díjazó elismerések mellett, amelyekből az elsőt még egyetemistaként 1980-ban érdemelte ki, majd két évtized teltével a Barabás Miklós Céh Nívódíját is magáénak tudhatja, pedagógusi tevékenységét is jelentős kitüntetések honorálják: az államelnöki érdemérem (1994), a kormányfőtől, majd az oktatási minisztériumtól kapott kiválósági oklevél 2004, 2005-ben. Laudációját a kuratóriumi alelnök Ernst Gombrich huszadik századi művészettörténész gondolatával zárta, amelyet a kitüntetett is magáénak vall: „A művészettel kell élnünk ahhoz, hogy emberségesek legyünk”. Gyarmathy János elárulta, furcsa helyzet, különös érzés számára, hogy ő vehette át azt az emlékplakettet, amelyet két évtizede készít. A kitüntetett örömét fejezte ki, amiért a marosvásárhelyiek szeretik a szobrait, majd azt is megjegyezte, külön öröm számára, hogy az a kis tér, ahol az általa alkotott Aranka György-szobor áll, a vásárhelyiek fontos gyülekezőhelyévé, a magyar dráma napjának ünnepi helyszínévé vált. A továbbiakban a gála egy izgalmas pillanata, Sz. Kovács Géza segesvári művész festményének kisorsolása következett. Az alkotást a helyjegyet igénylők valamelyike vihette haza, a szerencse a marosvásárhelyi Csáki Jolánnak kedvezett. Az estet Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp világhírű művészek ünnepi zongorajátéka koronázta meg. Különleges koncertjével a művészcsalád Liszt Ferenc születésnapja és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója előtt tisztelgett. A rendkívüli zenei élményt vastapssal köszönték meg a marosvásárhelyiek. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 21.Nemzeti kisebbségek jogai az Európai UnióbanAz 1989-es politikai rendszerváltás óta eltelt 28 év alatt a román társadalom jelentős lépéseket tett a demokrácia, a jogállam megvalósításának irányába, azonban számos probléma még mindig megoldásra vár. Ezek között kiemelt helyen áll a nemzeti kisebbségek együttélése a többségi társadalommal. A marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány több mint másfél évtizede évente megszervezi kisebbségi szemináriumát. Az előző évi szemináriumsorozat fő célja konstruktív kommunikációs felület biztosítása volt a többségi és a kisebbségi társadalom képviselői számára a múlt eseményeinek kiértékelésére és egy közös jövőkép megalkotására. Ennek folytatásaként az idei szeminárium fő témája A NEMZETI KISEBBSÉGEK JOGAI AZ EURÓPAI UNIÓBAN. A beszélgetések során az Európai Unió kisebbségpolitikáját kívánjuk elemezni, különös tekintettel az európai nemzeti kisebbségekre, nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk kifejezési lehetőségeire, az ezek fennmaradását biztosító keretek megteremtésére. A rendezvényen részt vesznek a romániai nemzeti kisebbségek képviselői, valamint a politikai, civil és akadémiai szféra olyan képviselői, mint Johan Häggman, a Finnországban élő svéd anyanyelvű közösség MAGMA központjának képviselője, Gabriel Andreescu egyetemi tanár, Amet Aledin államtitkár-helyettes – Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Vasile Dâncu, az IRES elnöke, Frunda György, az RMDSZ volt szenátora, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Borbély László, az alapítvány elnöke. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által november 23-24-re szervezett, a marosvásárhelyi Bernády Házban sorra kerülő esemény 23-án, csütörtökön 10 órakor kezdődik. A rendezvény teljes időtartamára szeretettel várjuk a sajtó képviselőit is. További információk: Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Horea utca 6. szám (Marosvásárhely), telefonszám: 0758-339-220 (Bálint Hajnal). Borbély László kuratóriumi elnök Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 22.Ahol az iskola közel van a templomhoz...Szombaton 24 tanintézmény diákjainak részvételével tartottak egyháztörténeti vetélkedőt a marossárpataki Adorjáni Károly Általános Iskolában. Az ismeretek felmérése mellett, a szervezők színes és változatos programról gondoskodtak, hogy az esemény felejthetetlen emlék maradjon a résztvevők számára. A reggeli gyülekező a marossárpataki iskola információs és dokumentációs termében volt, ahol teával és friss kaláccsal fogadták a tanulókat, pedagógusokat, lelkészeket. Később a református templomba vonultak át a csoportok, ahol Bíró János pókakeresztúri lelkipásztor, a Görgényi Egyházmegye katekétikai előadója tartott nyitóáhítatot. A vetélkedő főszervezője, Fazakas Imola marossárpataki vallástanár egy igeverssel köszöntötte a vendégeket: „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban” (2 Pét 3, 18), majd ismertette a vetélkedő mozzanatait. Hárompróbás megmérettetés Az iskola épületében megtartott vetélkedő feladatainak megoldására két óra állt rendelkezésre. A csoportok egyháztörténeti tudásának felmérése három részből állt. A zenei résznél a csoportok azt a feladatot kapták, hogy az Erős várunk nékünk az Isten kezdetű zsoltárt elénekeljék. Rend Tamás zenetanár véleménye szerint nagyon sok ügyes, jó hangú tanulót hallottak énekelni, nehéz volt különbséget tenni közöttük az értékelésnél. Az elméleti résznél Luther Márton és Kálvin János reformátorok életével és munkásságával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a résztvevőknek. „Változatos, sokrétű feladatokat kellett megoldaniuk a tanulóknak: időrendi sorrendbe tenni eseményeket, kiegészíteni mondatokat, megtalálni a kakukktojást és egyebeket. Itt hasznosnak bizonyult a csoportmunka, egymást kiegészítették, segítették a csapatok tagjai” – nyilatkozta Fazakas Imola. A harmadik próba kreatív feladat volt: egy reformációval, református egyházzal kapcsolatos jelmondattal vagy jelképpel díszített reformációs zászlót kellett készítsenek a résztvevők papírból. Ötletes, tartalmas munkák születtek, itt is több csapat kapott maximális pontszámot. A versenyt követően szeretetvendégségre került sor az iskola sportcsarnokában, a református nőszövetség tagjai ízletes, meleg fánkot hoztak, de szendvicsből és teából is bőven jutott mindenkinek. A napi program következő mozzanata a történelmi szoborpark meglátogatása volt, ahol Berekméri Edmond pedagógus beszélt a szoborpark megvalósításának, elkészülésének részleteiről, az itt látható alkotásokról, illetve a település nevezetesebb épületeiről, műemlékeiről (Teleki-kasély, Teleki-kripta). Kézműves-foglalkozás, Sófár-koncert A délután négy helyi pedagógus irányításával kézműves-foglalkozásokkal kezdődött. Szalvétatechnikával ceruzatartók készültek, illetve irisztechnikával, papírhajtogatással szíveket alkottak a tanulók a kézműves-tevékenységek műhelyében. Ezt követően a Sófár ifjúsági keresztyén zenekar koncertjére került sor a református templomban. A csoportvezető Banga Gáspár Attila (a Szászrégeni Református Egyházközség kántora) érdeklődésünkre elmondta, hogy zenekarukkal 2008-ban kezdték el nem hagyományos stílusú zenével dicsérni Istent. „A sófár a Biblia legrégebbi hangszere, ezért választottuk zenekarunknak ezt a nevet. Erdély számos településén felléptünk már, s külföldön is énekeltünk. Csapatunk tagjai az évek során változtak, ez a harmadik generáció. A mai koncerten Banga Virág Sára, Banga Dávid Krisztián, Silló Beatrix, Banga Dániel Gábor, Nagy Attila, Banga Márta és jómagam zenéltünk, énekeltünk” – mondta a zenekarvezető. A paniti csapat végzett az élen Az eredményhirdetést mindenki nagy izgalommal, kíváncsisággal várta. Az értékelőbizottságban lelkészek és tanárok vettek részt. A legtöbb pontot a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskola csapata (Mátyus Evelyn, Kovács Dorottya, Sikó Beáta) gyűjtötte, akiket Nagy Ilona vallástanár készített fel a versenyre. A második helyen a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola tanulói (Bálint Izabella, Szövérfi Kinga Boglárka, Nagy András) végeztek, akiket Bodó Irén-Edith vallástanár készített fel és kísért el a vetélkedőre. Harmadikok lettek a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola diákjai (Barabás Hanga Abigél, Nagy Zsuzsa, Simon Csenge Alexandra, felkészítő tanár Simon Imola). További hét csapat kapott dicséretet, minden résztvevő ajándékot és emléklapot kapott. A záróáhítaton Stupár Károly helyi református lelkipásztor imádkozott a résztvevőkért. A versenyről Mózes Sándor marossárpataki iskolaigazgatót is megkérdeztük, aki külön kiemelte a tanulók alapos egyháztörténeti ismereteit. „Isten segedelmével tartalmas napot tudunk magunk mögött, jól megtervezett programsorozattal. Elismerés és köszönet a szervezőbizottságnak, a környékbeli lelkészeknek, a helyi nőszövetségnek, a kisegítő személyzetnek, s gratuláció és dicséret a részt vevő diákoknak, felkészítő tanároknak. Nálunk az iskola közel van a templomhoz, és az önkormányzati épület sincs távol. Szoros együttműködés jellemzi ezeket az intézményeket, érezzük a lelki közelséget, s azt hiszem, ennek köszönhetően minden téren eredményes munkáról beszélhetünk” – nyilatkozta az intézményvezető. Az egyháztörténeti vetélkedő támogatói az Erdélyi Református Egyházkerület, a Görgényi Egyházmegye, a marossárpataki, tekei és beresztelki egyházközségek, valamint a marossárpataki iskola volt. Berekméri Edmond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 23.Markó Béla: megoldatlan a kisebbségek helyzete Európában„Aggasztó a kisebbségi jogok helyzete Európában, mára gyakorlatilag megfeneklett a párbeszéd, a közös kisebbségi normarendszer megteremtésére irányuló európai törekvés” – jelentette ki Markó Béla csütörtökön, Marosvásárhelyen. Az RMDSZ volt elnöke a Dr. Bernády György Alapítvány által szervezett, a „Nemzeti kisebbségek jogai az Európai Unióban” című kisebbségi szemináriumának nyitónapján tartott előadást a kérdésben. A kétnapos rendezvényen a romániai nemzeti kisebbségek és civil szervezetek számos képviselője vesz részt, de részvételét jelezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Amet Aledin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkár-helyettese is. A résztvevőket az esemény házigazdája, Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte. Markó Béla kifejtette: elégedetlen, mi több, kiábrándult a kisebbségi kérdés rendezését célzó, az 1990-es években beindult, akkoriban még erőteljes közös európai erőfeszítések megszűnése miatt. Mint mondta, abban az időszakban több nemzetközi intézmény, többek között az Európa Tanács, vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is komoly erőfeszítéseket tett a közös emberi jogi és kisebbségjogi normarendszer kialakítására, amelynek alapját a Helsinki, majd a Koppenhágai Egyezmény adta, de létezett például egy Stabilitási Paktum-tervezet, az úgynevezett Balladur-terv is. Ezek a kezdményezések azonban idővel elhaltak, maga az Európa Tanács pedig súlytalanná vált – mutatott rá. „Brüsszelnek, az uniós tagországoknak fel kell ismerniük, hogy a legnagyobb európai kihívás ma nem elsősorban a közös gazdaságpolitika: az Európai Unió jövőjének kulcsa ma alapvetően az etnikai, nemzetiségi kérdés, a nemzetek, a kisebbségi közösségek, a régiók közötti viszonyok megfelelő rendezése” – hangsúlyozta az RMDSZ volt elnöke. Gyűlnek az etnikai feszültségek Európában A politikus úgy látja, ma erre nincs szándék, emiatt pedig újból gyűlnek az etnikai feszültségek Európában. „A katalóniai helyzet számunkra nem analógia, és mégis az: nincs analógia a megoldások szintjén, de van analógia az együttélési normák hiánya tekintetében, amely tettenérhető az Európai Unióban és a tagországokban egyaránt” – magyarázta. Úgy vélte, bár vannak erre vonatkozó, bizonyos mértékig kötelező érvényű európai dokumentumok, közöttük például a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája is, ezek nem érvényesülnek az európai politikában. Álláspontja szerint ezzel is magyarázható az Európai Unió kifejezetten gyenge reakciója a kisebbségi oktatás tekintetében durván diszkriminatív új ukrán oktatási törvénnyel szemben is: azzal a jogszabállyal szemben, amelynek védelmére az ukrán külügyminiszter a minap egy magyarországi napilap hasábjain éppen az európai irányelveket, az európai oktatáshoz való felzárkózás szükségességét hozta fel. Brüsszel hallgat az ukrán törvény ügyében „Az ukrajnai külügyminiszter érvelése természetesen hamis, az új ukrán oktatási koncepció túlmutat a Ceaușescu nevével fémjelzett egykori nacionál-kommunizmus álmain is, de tény, hogy Brüsszel nem lépett fel a diszkriminatív törvény ellen” – mutatott rá Markó Béla, aki az ukrán jogszabály tekintetében szintén gyengének nevezte Románia álláspontját is, ez értékelése szerint azzal magyarázható, hogy a térség más országaihoz hasonlóan újabban nálunk is felerősödtek a nemzetállami elképzelések. Úgy vélte: kisebbségi szempontból aggasztó a helyzet, és bár történik egy-két pozitív lépés is, ezek kivételt képzenek annak fényében, hogy milyen negatív folyamatok mennek végbe többek között az anyanyelvű oktatás, az anyanyelvhasználat terén. „Míg a kilencvenes évek második felében és a kétezres évek elején számos magyar tannyelvű iskolát hoztunk létre Romániában, és kialakítottuk a magyar nyelvű felsőoktatás kereteit is, addig ma egyetlen marosvásárhelyi római katolikus líceum helyzetét sem lehetett rendezni, minden tiltakozás ellenére megszüntették. Közben pedig a parlamentben sorra buknak el a kisebbségi jogok kiterjesztését célzó tervezetek. Rendkívül rossz jelzés az is, hogy a román külügyminisztérium megtámadta a Minority SafePack közös európai kisebbségvédelmi kezdeményezést. Kisebbségi téren ma súlyos problémák vannak Romániában és az Európai Unióban is” – összegzett a rendezvényen Markó Béla. maszol.ro 2017. december 6.Egy Bernády monográfia és a biográfiák koraA múltat nagyon sokszor egy ember életének bemutatásán keresztül próbálták láttatni már az ókorban is – ennek ellenére biográfiát írni nem könnyű. Míg a kortárs történetírás teoretikusai már fél évszázada azt hangsúlyozzák, hogy a híres emberek és nagy személyiségek históriája lejárt, a biográfiaírás töretlenül népszerű külföldön és Erdélyben is. Lehet-e ma még történetírást gyakorolni biográfiákon keresztül? Betekintést nyújthat-e egy monografikusan feldolgozott életút egy korszak történetébe? Ezekre a kérdésekre is választ adhat Fodor János történész első monográfiája, amely Marosvásárhely ikonikus polgármesterének, Bernády Györgynek foglalja össze első alkalommal politikai életrajzát. Fodor János mintegy tíz éves kutatásának (mesteri és doktori tanulmányainak) eredményeképp jelent meg a Lektor kiadó gondozásában az igényes formátumú kötet Bernády Gyögy. Politikai életrajz címmel 2017 őszén. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének legújabb munkatársa marosvásárhelyi gyökerei miatt kezdett el foglalkozni szülővárosának legendás polgármesterével, akiről – a személyéhez kötődő kultusz és a kegyes utókor emlékezete ellenére – nem keletkezett mindeddig részletes biográfia. A fiatal történész Romsics Ignác akadémikus doktoranduszaként mintegy félszáz levéltári vagy személyes gyűjteményben kutatott Erdélyben és Magyarországon, amelynek eredményeképp megszületett a közel 220 oldalas biográfia. A kötet Bernády György gyermek- és ifjúkorával indít, igaz a szerző részletesen bemutatja a család származását is, a hagyományos geneaológiai módszertant követve. Tizenöt oldalban részletesen elemzi Bernády György tanulmányait, ifjúkori tanítóit, egyetemi tanárait és orvostudományi, majd gyógyszerészeti kutatásait. A történeti pszichológia számos elemét megtaláljuk ebben a rövid, de nagyon alapos elemzésben: a Bernády által olvasott kötetek, iskoláinak tantervei, főbb tanulmányi eredményei és a szülői, baráti hatások elemzésével Fodor János a Romsics Ignác féle történetírás számos fortélyát alkalmazza. Nem csoda, hiszen a Kolozsváron gyakran megforduló neves akadémikus mondhatni egyike a magyar történeti biográfiaírás egyik megújítója: két kiadást is megért Bethlen István monográfiája alapmunkának számít ebben a műfajban. Az első fejezetben még csak elszórtan észlelt holisztikus, egy személyiség komplex hálózataira és kapcsolatrendszerére kitérő történetírói technika a következő, Bernády politikai karrierjét elemző fejezetekben válik érzékletessé. Fodor részletesen bemutatja Bernády György politikai karrierjének kezdetét (1889–1902), szabadkőművességi tevékenységét, országgyűlési képviselőségét (1896–1901) valamint az ún. „véres választásokban” betöltött szerepét. Egy-egy téma elemzésekor – legyen az bármilyen mellékes szál is – például az erdélyi vasút története, Than Károly kémikus munkássága, a marosvásárhelyi rendőrség helyzete a századfordulón, a szerző rövid betekintést ad ezeknek a jelenségeknek a részletesebb, kontextuális elemezésbe. Enélkül ugyanis nem lehet megérteni sem Bernády György politikai karrierjének alakulását, sem Marosvásárhely történelmi, gazdasági és kulturális szerepét az elemzett két nagy korszakban a dualizmus és az impériumváltást követő évek idején. A kötet harmadik, legvaskosabb fejezete természetesen Bernády György egy évtizedes (1902–1912) polgármesterségével foglalkozik, amely gyökeresen megváltoztatta Marosvásárhely urbanisztikai arculatát és kulturális életét is. A nagy városépítő programja, építkezései, amerikai útja, földgázprogramja mellett a szerző – a biográfiaírás alapvonásait követve – bemutatja Bernády mindennapjait, egyéniségének változását és családi életét is. A közel 900 lábjegyzettel teletűzdelt kötet nagy része levéltári forrásokra hivatkozik, amely jól mutatja még a szakavatatlan olvasó számára is, hogy a szerző igyekezett a lehető legteljesebb forrásfeldolgozást elvégezni. A kötet továbbá részletesen elemzi főispáni tevékenységét és az első világháború idején betöltött politikai szerepkörét és útkeresését, válságát is. Fodor János elemzése nemcsak Bernády György új, 1920 utáni politikai szerepét vázolja fel, de a több száz személyiséget érintő monográfia egyben az Országos Magyar Párt és Erdély politikai kaleidoszkópjának a történeti összefoglalója is. A kötet utolsó előtti fejezete Bernády második polgármesterségét (1926–1929) és bukását, valamint politikai konfliktusait mutatja be, majd a hetedik fejezetben neves politikus utolsó éveit vázolja a szerző. A gazdag függelékkel, bibliográfiával és részletes névmutatóval ellátott, elegáns borítójú, jó fogású kötet tízéves kutatás eredménye. De nemcsak ezért fontos munka ez: Bernády György Erdély egyik meghatározó politikusa volt mind a dualizmus utolsó évtizedében, mind az új utakra kényszerült Erdély első két évtizedében is. Marosvásárhelyieknek a kötet alapolvasmány, hiszen személyesen kötődhetnek a munkához. Erdélyi olvasók számára jó bevezető a kor (1889–1938) politikai történetébe és jelzi: mennyi mindent megtudhatnánk más erdélyi városokról, ha nagy polgármestereik életét európai, politikai kontextusban értelmeznénk. Történészek számára pedig azért fontos, mert a történeti biográfiaírás egyik nagy mesterének, Romsics Ignácnak a hatását érezhetjük egy erdélyi munkán, ami jó, mondhatni megújhodó, friss perspektívákat ígér a jövőbeli erdélyi történettudomány számára. Végezetül, egy személyes megjegyzés: mi, történészek, akik valamilyen fura oknál fogva a múltba mélyedés misztikus tudományán keresztül akarjuk megérteni önmagunkat és a világot, gyakran vállalkozunk a biográfiaírásra. Jómagam is megtettem ezt Cserni Béla, Erdély első városi régészének életrajzában. A folyamat, amely során több száz forrást kell átolvasni, egy személy kézírását kiböngészni, lelki világának, baráti hálózatának, szakmai kapcsolatainak a viszonyrendszerét regionális vagy akár európai kontextusba helyezni, a kutatás hónapjai vagy akár évei alatt kicsit átalakítja a kutatót is. Nemegyszer, lelki kapcsolatba helyezve a megelevenített személyiséggel. Fodor János, mint egykori vásárhelyi lakos kötetében szinte azonosult a nagy városépítővel: csak így lehet biográfiát írni. T. Szabó Csaba A szerző ókortörténész, az Erdélyi Figyelő munkatársa Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 20.Marosvásárhely: az aránytalanul állított szobrok városaSzoborból nincs hiány Marosvásárhelyen. A dömping oka, hogy egy magyar személyiségnek emléket állító alkotás köztéri megjelenítéséért „cserébe” a román közösség is szobrot emel egy történelmi vagy politikai személyiségnek. A mennyiség a minőség rovására megy, ráadásul a város főterét nem a kiegyensúlyozott arányok, hanem a román szobrok uralják. Azt vettük számba néhány szakember, képzőművész bevonásával, hogy milyen Marosvásárhely szobortérképe ma, miután a korábban felállított történelmi és politikai személyeket megjelenítő művek, illetve a város díszítését szolgáló figuratív és nonfiguratív köztéri alkotások mellé a rendszerváltást követően újabbakat állítottak, s napjainkban is újabb szoborállítási tervek várnak megvalósításra. Jobbra Iancu, balra a katona Ha a Bolyai utcán leereszkedünk a főtérre, tavasztól késő őszig a virágórát látjuk, decemberben az óriási karácsonyfát. A városi önkormányzat elfogadott néhány éve egy határozatot, ami szerint arra a helyre állítanák fel az egykori Bodor-kút mását. A terv kivitelezését állítólag az akadályozta többek közt, hogy akkor nem lenne hová állítani decemberben a karácsonyfát. Ha leértünk a főtérre, jobbra tekintve Avram Iancu lovasszobrát látjuk, balra az ismeretlen román katonáét, attól pár lépésre a Latinitás emlékműve áll, egy kicsit tovább Emil Dandea volt polgármester egész alakos szobra, majd az 1989-es forradalom áldozatainak emlékhelye után a sort Nicolae Bălcescu mellszobra zárja. A főtérhez közeli helyen áll egy Bartók Béla mellszobor, a színház háta mögött Aranka György egészalakos szobra. A főtérre nem kerülhetett be, így a vár alatt, a Petőfi-téren kapott helyet Bernády György szobra, a várfal mellett Borsos Tamás, a vársétányon II. Rákóczi Ferenc és Kőrösi Csoma Sándor, illetve a főtértől kissé távolabb, a Kossuth- és Arany János utcák találkozásánál Petőfi Sándor, a következő – a Kossuth- és Malom utcák érintkezésében – a Holokauszt-emlékmű. Román párra várva A tervek között egy Sütő András- és egy Bethlen Gábor szobor szerepel, de különféle okok miatt késik a felállításuk. Keresztes Géza műépítész szerint azért, mert nem született megegyezés, hogy ki legyen ezeknek a román „párjuk”. Merthogy Marosvásárhelyen így megy ez, ha egy magyar szobrot állítana a közösség, azt nem lehet a román „megfelelője” nélkül megvalósítani. A szakember szerint előbb egy tereprendezési tanulmányt kellett volna készíteni, hogy hogyan kerül oda az erdélyi fejedelem egészalakos szobra, az Avram Iancu lovasszobra és az óriás román katona közé. Talapzaton fog állni, vagy csak az úttesttel egyszintben, esetleg, mint egy törpe, olyan lesz a két hatalmas méretű alkotás között? Keresztes Géza a Mihai Viteazul mellszobrot is megemlítette, mint negatív példát, amely félig-meddig törvénytelenül áll az egészalakos Bernády-szoborral átellenben, miután évekig állt illegálisan, egy hevenyészett, ácsolt talapzaton a megyeháza előtt. Hivatalos lajstrom helyett Bár többször is kértük a polgármesteri hivataltól a marosvásárhelyi köztéri szobrok névsorát, még nem kaptuk meg. Ezért egy nem teljes listát állítottunk össze a köztereken elhelyezett alkotásokról. A rendszerváltást követően Marosvásárhelyen Bernády György, Aranka György, Petőfi Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Vályi Gyula, Borsos Tamás, Károli Gáspár, Kálvin János, Bolyai Farkas és Bolyai János, Márton Áron kapott köztéri szobrot, de emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak, Bolyai János matematikai elméletének, a pszeudoszférának, a kommunizmus áldozatainak, az 1989-es decemberi forradalom elesetteinek is. A román közösség igényének eleget téve állították fel Emil Dandea, Petru Maior, Mihai Viteazul, Aurel Filimon szobrát, a latinitás emlékművét. Korábban helyezték ki Eminescu, Bălcescu, Alexandru Papiu Ilarian, Avram Iancu, az ismeretlen román katona szobrát. A múlt rendszer óta áll Bartók Béla, Szentgyörgyi István mellszobra, a két Bolyai szoborkompozíciója, Kőrösi Csoma Sándor egész alakos szobra. A történelmi és politikai eseményekhez nem kapcsolódó, csupán esztétikai élményt nyújtó szobrok közül – Kolozsvári Puskás Sándor és Bálint Károly alkotásai – például a Kárpátok sétányán, a Párkány-negyedben, az egykori Tornakert mellett, a régi szülészettel szembeni parkban, valamint a színház előtt művészi alkotások – Kulcsár Béla és Zagyva László művei – láthatók. A temetőkben is található néhány, Marosvásárhely kiemelkedő személyiségét megörökítő emlékmű, például Simó Géza politikusé, vagy a Nyilka Róbert festőművészé. Marosvásárhelyen az első felállított emlékmű a Székely Vértanúk Emlékoszlopa volt, ami a mai napig áll, illetve amely az egyetlen volt abban a rövid korszakban, amikor – a szobordöntögetős időszakok után – egyetlen szobor sem állt a városban. ét századdal lemaradva Bartha József képzőművész a rendszerváltást követően felállított szobrok közül Bocskai Vince alkotását, Bernády György egészalakos szobrát tartja a legjobbnak, amely „mesterségileg valamilyen szinten meg van csinálva”, de annál is problémának tartja az elhelyezését, a rálátást. Hogy milyen egy szobor ideális elhelyezése, azt Keresztes Géza műépítésztől kérdeztük, aki elmondta, fontos, hogy legyen hely körülötte, a tér arányaihoz viszonyuljon, lehessen megkoszorúzni. Az, hogy Marosvásárhelyen egy magyar szoborra, azonnal születik egy román szobor, senki nem ért egyet. Csak azért, hogy megmaradjon az egyensúly, ha megszavaznak egy magyar személyiségnek egy emlékművet, azonnal létre kell hozni annak a román párját is. Ha van rá kulturális igény, rendben van, meg kell csinálni, de csak azért, hogy párban legyenek, az furcsa – fogalmazott az építész. De miért is állítunk szobrot? Azért, hogy esztétikai élményt nyújtsanak, vagy, hogy egy-egy történelmi és politikai eseménynek és személyiségnek emlékművet hozzanak létre? A másik kérdés, ami felmerül, hogy a felállított alkotásoknak van-e művészi értékük? Bartha József úgy értékelte lapunknak, hogy „minden korszaknak volt egy kortárs művészeti terméke, ami azt jelenti, hogy a 19. században 19. századi szobrokat állítottak. Most a 21. században is 19. századi struktúrában gondolkodni szerintem nagyon rossz” – fogalmazott, pozitív példaként említve Chicagót, ahol az 1960–70-es években kortárs művészi szobrokat állítottak fel, például Picassónak van ott szobra, meg sok más alkotónak. Vagy hozzánk közelebb, Prágában áll Franz Kafkának egy olyan kortárs szobra, David Cerny cseh művész alkotása, amely szeletekből áll, forog és egy nap csak egyszer áll össze Kafkába, absztrakt forma, kinetikus, mozog és nagyon érdekes. Nincs hely a művészetnek Én azt mondom, hogy Erdélyben az utolsó komoly szoborállítás – és ez nagyon kemény vélemény – az a Fadrusz János Mátyás király szobra volt, ami egy szecessziós szobor, ami akkori kortárs szempontból is és művészetileg is állja a helyét – fogalmazott Bartha, aki nem tartja szobornak például a Pszeudoszférát, illetve úgy véli, a Vályi Gyula szobra is „egy borzalmas” alkotás, „egy vicc”. Ami viszont elfogadható, az a Kőrösi Csoma Sándoré, amely felállításakor szintén kortárs szobornak számított. A Bethlen Gábor egészalakos szobrának felállítását is politikai húzásnak tartja, ami nem jelenti azt, hogy Bethlennek nem lehet emléket állítani Marosvásárhelyen. „De az, hogy kiírják, hogy Bethlen Gábor egészalakos, stb. azt kétlem. Igazából nem abból kéne kiindulni, hogy hogy nézzen ki, hanem abból, hogy egy emléket kell állítani neki. Ami bármi lehet, absztrakt, elvont, konceptuális, mindenféle” – magyarázta Bartha József, hozzátéve, hogy Kelet-Európa, vagy méginkább Románia, és Erdély, annyira tele van rakva politikával, történelemmel, hogy a közterek mind politikai, történelmi terek, ahonnan igazából nincs hely a művészet számára, az ki van szorítva onnan. Amit viszont értékes művészi alkotásnak tart Marosvásárhely korábbi szobrai közül, az a színház előtti téren Kulcsár Béla alkotása, amelynek a koncepciója és az elhelyezése is jó szerinte, ahogy a szintén a téren kihelyezett Zagyva László alkotásai is megfelelőek. Érdeklődésünkre, hogy a mostanában, más városokban egyre gyakrabban látható figurális szobrok mennyire értékesek, Bartha József elmondta, azok a macskás, kutyás alkotások, vagy amelyek mellé le lehet ülni, az már a giccskategóriába tartozik. Hallottam, hogy valaki azt akarta, hogy Molter Károlynak kéne csinálni egy olyan szobrot, hogy ami mellé lehet ülni, ahogy ő ült itt a Bolyai-parkban. Baromság, nem csak hogy baromság, de ízléstelen szerintem – fogalmazott. Antal Erika / Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
